"Fly casual!"

X-Wing & Pew-Pew

X-Wing & Pew-Pew

A közepes talpakról I. – Szabályok és manőverek

2018. október 25. - K_Imi

Az X-Wing második kiadásában a leglátványosabb újdonságok egyike a Medium Base, vagyis a közepes hajótalp bevezetése volt. Több más dologhoz hasonlóan ez is megosztó változtatás lett: egyesek szerint semmi szükség nem volt rá, míg mások úgy gondolják, hogy már régen meg kellett volna történnie. Szerintem mindenképp színesíti a játékot és több hajó makettjéhez egyszerűen jobban illik ez a talpméret, mert eddig a kicsiről „lelógtak”, mint pl. az ARC-170, vagy a nagy talpon „elvesztek”, ahogyan pl. az U-wing. Ami biztos, hogy már ez is egy opció a saját listaépítésünkben, valamint bármikor szembe is jöhet az űrasztalon, ezért érdemes megismerkedni a közepes talpakra vonatkozó szabályokkal és a manőverezésük jellegzetességeivel.

01.jpg

A jelen bejegyzéshez az ötletet a Back to Dials Podcast cikke adta, az általuk összegyűjtött dolgokat igyekeztem lefordítani, ellenőrizni és kiegészíteni. A szabályokra vonatkozó részek forrása a hivatalos Rules Reference dokumentum aktuális (1.0.2) verziója. Az illusztrációk a Vassal Star Wars X-Wing Miniatures Game 8.2.0 moduljával (fejlesztő: Mu0n) készültek.

Talpméret

Az X-Wing-ben a mérések alapja a kis talpak hossza (és szélessége), ami 1 egységnyi (v. 1 sebességnyi) egyenes előre manőver hosszával egyenlő. A nagy talpak hossza (és szélessége egyaránt) ennek pontosan a kétszerese, a 2 előre manőversablon hosszával egyezik meg. A közepes talp – nem meglepő módon – a kettő közé esik (kb. 2-3/8” vagy 6 cm), a valóságban azonban nem pontosan 1,5 kis talp (KiT) hosszúságú és szélességű, hanem attól picivel (kb. 2 mm-rel) hosszabb és szélesebb.

02_comparison.PNG

Közepes hajókra vonatkozó szabályok

Decloak: míg a kis hajók a 2 előre sablonnal hajtanak végre Boost vagy Barrel roll akcióhoz hasonló lépést, addig a közepes és a nagy talp esetében az 1 előre sablont kell használni ugyanerre (a BR helyes végrehajtása közepes talpon lentebb szerepel).

Ion: a közepes talpú hajó akkor ionizált, ha a hozzá tartozó ion tokenek száma legalább 2 (ez kis hajóknál legalább 1, nagy hajóknál legalább 3).

Tractor: a közepes talpú hajó akkor minősül vonósugárba fogottnak, ha a hozzá tartozó tractor tokenek száma legalább 2 (ez kis hajóknál legalább 1, nagy hajóknál legalább 3). Ennek ellenére, ha legalább 1 tractor token tartozik hozzá, akkor már érvényesül az a hatás, hogy 1-gyel kevesebb zöld kockával védekezik, ha megtámadják, a további tokenek viszont nem csökkentik tovább elgurítható védőkockák számát (ugyanez érvényes egyébként a nagy hajókra is).

Barrel roll akció végrehajtása

A Barrel roll szabályos végrehajtásának módja talán kevésbé magától értetődő, mint a másik két talpméretnél. A párhuzamos orsózásnál nincs gond, itt egyszerűen az 1 előre sablon hosszabbik oldalának középpontját kell a talp oldalának középpontjához igazítani, majd a hajót az eredeti pozíciójával párhuzamosan át kell tenni a sablon túloldalára.

03_parhuzamos_br.PNG

Ezzel szemben az előre- vagy hátrafelé irányuló esetben jobban kell figyelni, itt mindig a hajótalp oldalán lévő jelölésnek (nem pedig hajótalp élének) és az 1 előre sablon végének vagy elejének kell egybeesnie az akció végén. Az alábbi képen a jobbra előre és a balra hátra végrehajtott Barrel roll példája látható.

04_elorehatra_br.PNG

Egyenes manőverek

Az egyenes előre mozgásnál a manőver sebességét a talp hosszához adva azt kapjuk meg, hogy a hajótalp elülső éle mennyit fog előrehaladni a pályán. Ebben az esetben az 1,5 KiT teljesen jó közelítés, ha meg szeretnénk becsülni, hogy a közepes talpú hajó hova fog érkezni. A lenti képen az látható, hogyan lehet úgy mozgatni a három különböző talpméretet, hogy a manőver végrehajtása előtt a hátsó, utána pedig az elülső élük legyen egy vonalban.

05_elore_egyenes.PNG

Innentől a kis és nagy hajókat könnyű egy vonalban tartani (a kicsinek mindig 1-gyel gyorsabb előrét kell betárcsázni), a közepes talp azonban csak minden második körben lesz egy magasságban a többiekkel.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy 1 előre manőverrel (vagy egyenes Boost akcióval) a közepes hajók épp 1 range-nyivel közelebb tudnak kerülni valamihez.

06_rangemozgas.PNG

Éles manőverek

Éles fordulók esetében minden sebességre igaz, hogy a talp ellentétes sarkait összekötő átlót meghosszabbítva kapott vonal az érkezési pozícióban is egybe fog esni a talp átlójával. Az, hogy a manőver végrehajtása után a leghátsó sarok az új pozícióban mennyire lesz közel a forduló irányába eső, eredetileg legelöl lévő sarokkal, az (X-0,75)KiT képlettel számolható ki, ahol X a manőver sebessége, KiT pedig a kis talp hossza. Ahhoz tehát, hogy megbecsüljük, hova fog érkezni a hajó, nem kell mást tenni, mint meghosszabbítani a forduló irányába mutató átlóját, gyors fejszámolással meghatározni, hogy milyen messzire fog kerülni a leghátsó sarka, ezt követően pedig 90°-kal elforgatva „odaképzelni” az új pozíciójába. Leírva nem is bonyolult...

07_eles_felsz.png

Tallon roll

Az alapeset itt is egyszerű – és mivel a talpak négyzet alakúak – teljesen az éles kanyar mintájára megbecsülhető, hova fog érkezni a hajó.

08_tallon_felsz.png

Ha szeretnénk igazítani a végső pozíción, azt a Barrel roll analógiájára tehetjük meg, tehát mindig a hajótalp oldalán lévő jelölésnek (nem pedig hajótalp élének) és az 3 éles sablon közelebbi vagy távolabbi sarkának kell egybeesnie a manőver végén. A következő ábrán a jobbra hátra és a balra előre végrehajtott Tallon roll megvalósítása látható. Ezeknek a tervezése már nehezebb, több gyakorlásba kerül, hogy előre jól meg tudjuk becsülni az érkezés pozícióját.

09_tallon_elorehatra.PNG

Enyhe manőverek

Az X-Wing elérhető manőverei közül talán ezeknél a legnehezebb jól előre látni, hova fog érkezni a hajó. Ez annak köszönhető, hogy a talp csak 45°-ot fordul és emiatt nem a kezdeti és a végső pozíció átlói esnek egybe, hanem az átellenben lévő pöcköket összekötő vonalak, amiket azért jóval nehezebb odaképzelni az asztalra (arról nem is beszélve, hogy ehhez még a hajót is képzeletben kellene odaigazítani). Ezzel együtt van azért néhány dolog itt is, ami a játékos segítségére lehet. Az, hogy a manőver végrehajtása után a leghátsó sarok az új pozícióban mennyire lesz közel a forduló irányába eső, eredetileg legelöl lévő sarokkal, enyhe kanyaroknál is kiszámítható, méghozzá az (X-0,25)KiT képlettel, ahol X a manőver sebessége, KiT pedig a kis talp hossza. Amit még érdemes megfigyelni, hogy a talpnak a forduló irányába eső oldalát meghosszabbítva kapott vonal hogyan fut a végső pozícióhoz képest. Ez a legnagyobb segítséget 3-as sebességnél adja, mivel ez az egyetlen, ahol a hajó kilép a saját talpának előrefelé mutató sávjából, vagyis a legbeljebb lévő sarka is kívül fog esni a kiinduló helyzetben lévő talp oldalának meghosszabbításán. Mindezeket számításba véve – és persze némi gyakorlással – egész jól be lehet lőni, hogy hova is fog érkezni a közepes hajónk.

10_enyhe_felsz.PNG

A Segnor’s loop manőverekről nem készítettem külön ábrát, ott minden ugyanígy történik - annyi különbséggel, hogy a végső pozíció eléréséhez a hajót 180°-kal meg kell fordítani ahhoz képest, ahogyan egy egyszerű enyhe kanyar után megérkezett volna (vagyis nem a hátulsó, hanem az elülső pöckeit kell a manőversablonhoz illeszteni).

Lock-olás, lövöldözés

Sokak számára lehet ismerős a 11-es szabály, ami a kis és nagy hajók esetében már régen használatban volt. Ennek az a lényege, hogy amennyiben mindkét játékos úgy pakolja fel a hajóit a mérkőzés elején egymással szemben, hogy azok elülső éle egybeessen a range 1-es felpakolási zóna peremével, majd csak egyenes előre manővereket hajt végre, akkor két szemben lévő hajónak összesen 11 KiT-nyit kell mozognia ahhoz, hogy már éppen lőhessenek egymásra. Kicsit átalakítva, ha valaki mindenképp lock-olni szeretné az ellenfelet úgy, hogy ő lép előbb, akkor úgy kell tárcsát állítania, hogy már a saját következő lépésével elérje az összesen 11 KiT-nyi közeledést. A nagy hajóknál kiegészítésként annyit kell számításba venni, hogy mivel azok önmagukban 2 KiT hosszúak, ott minden lépés sebességéhez 1 helyett 2-t kell hozzáadni, hogy megkapjuk, mennyi KiT-nyit mozgott előre, mikor aljas módon a 11-es szabály miatt számolgatunk fejben.

Az alábbi képen mindig a lázadó pilóták mozognak később és látható, hogy mindenhol pont 11 KiT-nyit mozgott egymás felé a hajópár, mire elérik egymást R3-ban. Az első esetben két gyors kis hajó lépett egy-egy bátrat, aminek az lett a vége, hogy Wedge már az első körben lock-olni tudta Vader-t (fordítva viszont ez nem volt lehetséges). A második párnál a Dash-játékos járt pórul azzal, hogy a két hajó közepes lépése után a TIE Bomber pilótája pontosan tudta, hogy elég 3 előrét mozognia ahhoz, hogy kikérhesse a lock-ot az YT-2400-asra. A harmadik eset arra példa, hogy mennyire erős akció egy nagy hajó számára a Boost. A Lambda-shuttle csak 1-et ment előre és a Millenium Falcon is csak 3-at, de Han Solo egy Boost után így is képes volt gyorsan lőtávba kerülni.

11_kisnagy_loves_felsz.png

Az utolsó ábrán szintén mindig a lázadó pilóták mozognak később és a bal szélen megfigyelhető, hogy amennyiben az egymás felé közelítő hajók egyike közepes talppal rendelkezik, akkor (páratlan számú kör esetén) 10,5 KiT-nyi összesített egymás felé haladás is elegendő ahhoz, hogy lőtávba érjenek a gépek. Ha mindkét hajó közepes, akkor az előrehaladásuk összege mindig egész szám lesz, így itt 10 vagy 11 egységnyi mozgás jöhet ki (az első esetben még épp nincs lövés, a másodiknál már bőven van). A középső hajópárjánál látható eset (vagyis amikor két közepes hajó tényleg 10,5 KiT-nyit mozog egymás felé) akkor fordulhat elő, ha az egyik meg tud állni és az egyik körben 0-t halad előre, ahogy a példában a TIE Reaper tette. Páros számú kör és „felemás” talpak esetén szintén úgy jöhet ki a 10,5 KiT, ha az egyik hajó útközben megáll, ha ilyen nem történik, akkor itt is 10 vagy 11 KiT lesz együttes előremozdulás.

12_kozepes_loves_felsz.PNG

A folytatásban a közepes hajótalpakkal való formációs repülésről lesz szó (először általánosságban, majd egy konkrét listatípus példáján keresztül), addig is jó játékot!

A bejegyzés trackback címe:

https://xwingpewpew.blog.hu/api/trackback/id/tr1314320075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása