"Fly casual!"

X-Wing & Pew-Pew

Meccselemzés egy kicsit másként

2020. április 21. - K_Imi

01_ido_4.png

Versenybeszámolókban és Vassal-elemzésekben sokszor esik szó arról, hogy miket lehet tanulni egy-egy X-Wing mérkőzésből, aztán a hajók és pilóták, ill. fejlesztések és listák szereplésének böngészésére ott a MetaWing, valamint arról is próbáltam már okoskodni, hogy miért szokás kikapni. Ezek mellett kedvelem a játékkal kapcsolatos, kevésbé szokványos megközelítésű értékeléseket is.

02_borito_3.jpg

Itt jön a képbe egy Jeff Plattner nevű úriember érdekes adatvizualizációja, ami az NFL bajnokság Super Bowl-nak nevezett döntőinek (ééés itt ki is merült minden tudásom a szóban forgó sportággal kapcsolatban) alakulását mutatja be:

03_super_bowl.PNG

A fenti részleten látszik, hogy egy-egy kis ábra reprezentálja a meccseket, a színek referálnak az érintett csapatokra, maguk a lépcsődiagramok pedig azt mutatják, hogy az idő előrehaladtával hogyan alakultak a szerzett pontok. A kisebb pontok a mezőnygólokat (FG), a nagyobbak pedig a touchdown-okat (TD) jelentik.

04_al.jpg

Az NFL-es infografika Tableau-val készült, ahol lehetőség van mindenféle trükközésre, itt pl. a linkre kattintva egyrészt lenyitható egy jelmagyarázat is, másrészt az egeret a pontok fölé mozgatva feljön egy kis ablak mindenféle infókkal. Ami ettől függetlenül nagyon tetszik benne, hogy egyrészt – az itt amúgy nem ábrázolt – X-tengelyen mutatja az időt, ezzel egyidejűleg a szerzett pontokat (ami szintén nincs ténylegesen kiírva), a kettővel együtt pedig valójában egy tök jó összefoglalót ad arról, hogy hogyan alakult a meccs. Látszik, hogy hol lehetett szó masszív földbe döngölésről (pl. XLVIII) vagy éppen kik mutattak be egy heroikus fordítást (LI), esetleg mikor rághatták le még a KFC-s vödör szélét is a szurkolók a végjátékban (pl. XLII).

Ebből származik az ötlet, hogy nem lehetne-e egyszerű eszközökkel (esetemben MS Excel 2013-mal) hasonlóan bemutatni egy X-Wing meccs lefolyását is. Mivel sok összecsapás felvétele megtalálható a YouTube-on, manapság pedig az eddigieknél is jobban dívik az online játék a Vassal és a Tabletop Simulator felületén, volt bőven alapanyag, amin ki tudtam próbálni. A választásom végül a 2019-es Worlds döntőjére esett (ezen a videón 3:56:43-tól), aminek a leképezése hasonló megközelítéssel a következőképpen fest:

05_pocknell-taylor.PNG

Mivel itt konkrétan egy meccs az ábra tárgya és nem egy dizájnos nagy menő cucc készült, nem spóroltam le a tengelyeket. Az X-Wing esetében külön jó, hogy a szerezhető pontoknak van egy 200-as maximuma, így mondjuk több ilyet egymás mellé téve még az egyes meccseket is össze lehet vetni ez alapján (nem úgy, mint a fenti példánál, ahol a győztes végső pontszámára „normálta” a szerző az egyes kis diagramok tetejét). A cicomázást nem vittem túlzásba, van egy divatos night mode háttér két jól elváló, de egyáltalán nem tematikus komplementer színnel és egy puruttya jelmagyarázattal. A mondanivaló viszont szerintem látszik, lejön, hogy Oli adta az első taslit, de utána rögtön fölé kerekedett az ellenfele, akit kicsit több, mint egy órányi játék után sikerült befognia. Innentől jó ideig fej-fej mellett haladtak (legalábbis a pontozás állását tekintve), hogy aztán Oli végül megmutassa, ki a brit játékos és 20 perccel a teljes játékidő (cut-os versenyen a döntő 75 helyett 120 perces szokik lenni) lejárta előtt feladásra késztesse Mr. Taylor-t (ezért zuhan nullára a narancsszínű vonal és pattan plafonig a zöldeskékesakármilyen).

Amivel ki lehetne egészíteni, az a listák megadása, a frakciók bedizájnolása, esetleg a hajók számának szerepeltetése vagy akár a fenti FG-TD elkülönítés analógiájára kisebb-nagyobb pontok felpakolása a fél-egész hajó lelövésének szerepeltetésére. A körök megjelenítése is felmerült bennem, bár szerintem a függőleges vonalak erősen elvennének a megjelenítés letisztultságából (ami meglátásom szerint nagy ereje), de persze maga a kör lehetne akár az X-tengelyen ábrázolt adat is, ami újfent kicsit más szempont szerint mutatná meg a meccset. Ezek alapján tehát ez nevezhető egy 1.0 verziónak, aminél a – szerintem nagyon is működő – koncepció kipróbálása volt a cél.

Ha valaki szeretne esetleg további meccsekről ilyesmi (vagy inkább még szebb és ügyesebb) ábrákat gyártani, annak tipp gyanánt vázlatpontokban megmutatom, hogy ezt miként kalapáltam össze.

Az első képen az alaptáblázat látható: a sárga cellákba írtam a videó végigpörgetése alapján az adatokat, a szürkék számolódtak maguktól vagy triviálisak voltak. Az első mező a meccsből hátralévő idő (pusztán azért így, mert a videón így van), abból a második mezőben minden sorban egy egyszerű kivonással megvan, hogy a teljes és az eltelt idő különbsége mennyi. A mezőkódolás fontos (A: óó:pp:mm; B: óó:pp; C-E: egyszerű egész szám).

06.png

A harmadik mezőben számolódik ki, hogy a másodikban szereplő idő valójában hány perc (most belegondolva ezt a következő kísérletben összevonom).

07.png

Ha ez megvan, jön a favágás, vagyis a videó végigtekerése: ahányszor módosul az állás, új sorba beírtam az időpontot és az aktuális pontokat. Persze előre nem tudtam, mennyi ilyen lesz, ezért csináltam egy csomó sort, a videó végén pedig kihajítottam a felesleget. A trükk első fele, hogy a C-E mezőkre nem vonal-, hanem összekötő vonalas pontdiagramot kell tenni, aztán a pontjelölőket eltüntetni. Ez még nem minden, hiszen így csak az alábbi diagram jön össze, ami nem az, amit a nyomorult rohamosztagosok keresnek. Itt ugye az a baj, hogy a pontok korántsem ezen a lineáris egyenesen emelkednek, hanem egyik pillanatról a másikra (persze a hajók nem feltétlenül egy lövésből feleződnek, de azzal a kívánt ábra nem törődik).

08.png

Ahhoz, hogy a célzott rajzot kiadja, kicsit át kell verni az Excel-t, vagyis minden pillanatot „meg kell duplázni”, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy – az első kivételével – minden sor fölé beszúrtam egy üreset.

09.png

Miután ez megvolt, – szintén az első kivételével – minden sort odamásoltam maga fölé (valahogy úgy, mint amikor a székely gyerek édesapja önmaga felé dőlt).

10.png

Ezt követően – ezúttal az elsőtől kezdve – minden második (vagyis eredeti) sorból lehúztam eggyel a pontokat tartalmazó D és E mezőt (a képen összekereteztem őket).

11.png

És máris megjavult a diagram (az időközben feleslegessé vált legalsó sort pedig kidobtam).

12.png

Némileg fapados a munkamenet, valószínűleg a tényleg erre való programok ilyen bohóckodás nélkül is megcsinálják ugyanezt, de egyelőre nem mindenkit támogat a Coruscant, a Tatooine-on meg homokból és szélből építkezve ez is eredmény.

A bejegyzés trackback címe:

https://xwingpewpew.blog.hu/api/trackback/id/tr3315629520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.