"Fly casual!"

X-Wing & Pew-Pew

X-Wing & Pew-Pew

Championship Arrabona 2.0 - 2018 I. beszámoló

2018. október 04. - K_Imi

Az elmúlt két és fél évben több hazai és külföldi helyszínen is megfordultam X-Wing-ezés céljából, de Győr mindeddig kimaradt a számomra, holott jó ideje ott is rendeznek versenyeket. A Győri Társasjáték Egyesület ezúttal az első olyan eseményét tartotta, ahol a játék második kiadásával versenghettek az indulók, ez pedig kiváló apropónak bizonyult, hogy korábbi hiányosságomat pótoljam. A 4 fordulós, svájci rendszerű viadalon 15 rajparancsnok mérte össze tudását. A játék öröme mellett a tét is izgalmas volt, hiszen az első két helyezettre egy-egy belépő várt a Vörös Ötös által szervezett, meghívásos Red Squadron Invitational versenyre.

1_1.jpg

Miután az előző versenyen kiéltem a csillagrendszerek tucatjai feletti uralom iránti vágyamat, most átálltam, és csatlakoztam a Lázadók Szövetségéhez, valamint némi radikális segítséget is igénybe vettem. A rögtönzött osztagomba két T-65 X-wing és egy támogató UT-60D U-wing került, előbbieket maga a lázadás legjobb pilótája, Wedge Antilles, valamint Thane Kyrell, utóbbit pedig Benthic Two Tubes vezette. A pontos listám az alábbi volt:

lista_sajat_1.JPG

Wedge képessége, hogy amikor ő támad, a védekező eggyel kevesebb zöld kockát guríthat csak el. A támadó és a védekező dobások befolyásolásának (pl. a kockaszám változtatása, újradobás, eredmény hozzáadása/eltörlése, stb.) nagy értéke van a játékban, igen sokat segít, ha egy pilóta minden egyes támadásakor elvehet egy kockányi kitérési esélyt a célponttól. Apró adalék, hogy Wedge nem a mozgékonyság értékét csökkenti, hanem ténylegesen kockát vesz el, tehát a 0 kockával védekező hajók range 3-ban sem dobhatnak a range bónusz miatt zöld kockával. A pilótaképesség kiegészítésére jó választásnak tűnik az Outmaneuver, amivel ha sikerül a védekező tűzívén kívülről lőni, akkor még egy további zöld kockát elvehetünk. A még nagyobb csapásokhoz Proton Torpedoes került felszerelésre, ami lock-olt célpont ellen meccsenként 2 db 4 kockás támadást tesz lehetővé range 2-3-ra, a támadás során pedig még egy sima Hit is Crit-re fordítható. A hajó túlélését a Hull értéket 1-gyel növelő Hull Upgrade mellett egy R5 Astromech hivatott erősíteni. A droid segítségével akcióból két alkalommal megjavítható egy lefordított, vagy korlátlan alkalommal egy felfordított (Ship típusú) sebzéskártya. A hajó tartozéka még a Servomotor S-foils, ami aktiváció előtt állítható, zárt állapotban pedig a támadóérték 1-gyel való csökkentéséért cserébe Boost (vagy Focus-ból linkelhető piros Boost) akcióval egészíti ki a lehetőségeket. A 6-os Initiative értékű Wedge szempontjából jól jön az egy pontos „bid”, amivel 200 pontos ellenfélnél dönthetek a kezdeményről, 199-nél 50% esélyem van ugyanerre, ha azonban az ellenfelem ennél kevesebb pontból építkezett és van a listájában 6-os pilóta, az kellemetlen tud lenni, ugyanis ekkor még szinte biztosan Wedge után fognak mozogni, ami igazán nehézzé teheti számára a csatát.

2_1.jpg

Thane szintén hasznos pilótaképességet kapott, támadáskor elkölthet egy Focus, Hit vagy Crit eredményt arra, hogy megnézze a védekező lefordított sebzéskártyáit, kiválasszon egyet és azt felfedje. Ez különösen jó, ha az 5-ös Initiative értéknél esedékes lövése előtt Wegde épp gyarapítani tudta a célpont sebzéskártyáinak számát. A Corona Squadron-ba tartozó X-wing felszereltsége hasonló az előzőhöz: ugyan torpedót nem visz magával, valamint a pilóta tehetségét sem fokoztam mesterségesen, de a Hull Upgrade, az R5 Astromech és a Sevomotor S-foils mind-mind helyet kapott a vadászgépen.

3.png

Az ipart a Saw Gerrera szélsőséges lázadó sejtjében űző Benthic olyan ügyes, hogy Focus akció végrehajtása után az egyik Focus tokenjét átadhatja egy range 1-2-ben lévő baráti hajónak. Az ebben rejlő potenciál kiaknázásáért egy legénységpáros felel: a Perceptive Copilot fókuszáláskor ad egy további Focus tokent (így egy maradhat magának is, egyet pedig támogatásként átadhat valakinek), Jyn Erso pedig egy range 0-3-ban lévő, éppen Focus tokent kapó baráti hajónak válthat Evade tokent az eredeti helyett. Illegális fejlesztésként a Contraband Cybernetics megengedi, hogy meccsenként egyszer, az aktivációm előtt úgy döntsek, hogy elköltök egy Charge tokent, ennek köszönhetően pedig a kör végéig stresszes állapotban is végrehajtsak piros manővert és akciózhassak. Ez egy piros megállásra képes hajónál okozhat kellemetlen meglepetéseket az ellenfél számára, ha tervezési fázisban esetleg elfelejtkezett róla, hogy az U-wing ilyen trükköt is rejteget a duracél tarsolyában. Az utolsó fejlesztés itt egy Pivot Wing konfiguráció, ami aktiváció előtt kapcsolható át, és zárt állásban a védekező érték 1-gyel való csökkentése ellenében megállás után 90° vagy 180°-os fordulót tud végrehajtani vele a hajó. Ezzel a Contraband Cybernetics még további cifrázási lehetőséghez juttatja a pilótát.

4_1.jpg

 

  1. meccs: Zsolt

A játszótársam listája:

lista_pzs.JPG

Az első lövéskörbe való megérkezést egész jól sikerült megoldanom, mindhárom hajóm tudta lőni a középen túl nagy hévvel érkező Punisher-t, de felrobbantanom kevés híján nem sikerült.

5_1.jpg

Innentől teljesen megfordult a meccs, a kezdeti pozícióbeli előnyöm után az X-wing-ek beszorultak és kereszttűzbe kerültek, alig jutottak már lövéshez. A Trajectory Simulator végig fenyegetést jelentett, Vader pedig igazi kínszenvedést okozott, mert nagyon nehéz döntések elé állított. Wedge simán bevállalhatott volna pl. egy sebet, helyette a Focus tokent dobtam el róla, ami után már-már törvényszerű, ha az ember 1 Hit + 3 Focus-t dob a nem is védekező Reaper ellen. Ez akkor vált még szomorúbbá, amikor a hajó még abban a körben leesett, tehát utólag visszatekintve semmi értelme nem volt a meghozott döntésnek. A mérkőzés végül komoly mészárlásba torkollott, amiben az U-wing pusztulása maradt utoljára, de az sem váratott magára túl sokáig. A teljes játék az alábbi videón tekinthető meg:

Eredmény: vereség (101-200)

 

  1. meccs: Ádám

A játszótársam listája:

lista_ka.JPG

A TIE/ln pilóták képességei igen aggasztónak tűntek, ezért őket szerettem volna lelőni, mielőtt a két másik hajónak nekimegyek, ugyanis őket hosszabb ideig tartott volna ledarálni, amíg pedig azzal bíbelődök, kellemetlen lett volna, a két TIE hátulról zaklatja az én hajóimat. Ehhez Wedge ki is húzódott a jobb szélre, ahol a két kiszemelt araszolt előre, de sajnos a range szabályozás nem sikerült, 1 előre helyett 2 előrével fókuszáltan lőhettem volna bele egy torpedót valamelyikükbe, ez viszont a bátortalanságom miatt elmaradt.

6_1.jpg

Helyette a következő körig váratott magára az első lézervillogás, ami során az Seyn Marana Wedge range 1-es támadásába ugyan belehalt, de én még nagyobb árat fizettem a közeli lődözésért, ugyanis az U-winggel 5 kockán sikerült 0 db Evade dobást összehoznom, a Focus elköltése pedig kevés volt, így a hajó már nem érte meg a következő kört. Ez igazán kellemetlennek bizonyult, mert egyrészt nem tudott már range 1-ben rálőni a másik TIE-ra, másfelől pedig tökéletes helyzetben volt egy Pivot Wing + Contraband trükközéshez, amivel a következő körben talán blokkolni is tudott volna, valamint adhatott volna még egy tokent valamelyik X-wing-nek. Ez azonban elmaradt, majd az első meccshez hasonló tömegnyomor alakult ki, ahol a lenti képen láthatóhoz hasonló csávákba kerültek a hajóim.

7_1.jpg

A teljes tragédiát sikerült elkerülnöm, ugyanis a Phantom Cloak token nélkül bekapott pár komoly ütést, amibe bele is halt. Innentől már nem sok kiemelkedő dolog történt, néhány lézernyaláb még végigszántott az űr sötétjén, közben Thane droidja megjavította a hajószerkezet sérüléseit, és visszatornázta a hajót fél élet fölé is, aminek hála az idő lejártakor csak az U-wing-gel együtt elolvadt pontokat kellett veszteségként elkönyvelnem.

Eredmény: győzelem (97-64)

 

  1. meccs: Laci

A játszótársam listája:

lista_rl.JPG

A két Phantom nagyon sok helyen megjelenhet, de a kezdeményről való döntés jogát kockadobással megnyertem, így legalább annyit el tudtam érni, hogy Thane-nek nem kellett Whisper előtt lépnie. A kezdés után Wedge a pálya közepén előreosont, hogy majd onnan befordulva torpedózhasson, esetleg az Outmaneuver-t is kihasználva.

8_1.jpg

Az elején nem is alakult rosszul a dolog, a Lambda viszonylag gyorsan megsemmisült, de még előtte ügyetlenül ráálltam egy aszteroidára az U-wing-gel, ami igen fájdalmas kört jelentett a számára. A közepes talppal való manőverezést sokat kell még gyakorolnom, mert az 1-es előre és enyhe mozgásokon túl nem igazán érzem még, hogy hova fog érkezni a gép. A két támogató kiesésével szoros pozícióharc kezdődött, ahol nálam az Initiative előnye, a túloldalon pedig a két Phantom decloak által biztosított mozgékonysága nyomta a mérleget.

9_1.jpg

A taktikázásból én jöttem ki rosszabbul, a végére csak egy fél hajót tudtam leszedni, Wedge alatt ellenben teljesen megsemmisült az X-wing.

Eredmény: vereség (94-141)

 

  1. meccs: Attila

A játszótársam listája:

lista_ta.JPG

A Pest megyei különítmény sofőrével reggel elnevetgéltünk rajta, hogy nem kitörő örömmel tenném asztalra a listámat az 5 hajója ellen, de az utolsó fordulóra a sorsolás szeszélye mégis összehozott egy meccset köztünk. Elképzelésem sem volt, hogyan menjek neki a torpedókat és Tractor tokeneket két kézzel szóró söpredéknek. A felpakolás után kialakult kép alapján úgy döntöttem, hogy megpróbálok gyorsan odaszaladni jobb szélen a Quadjumper-ekhez, és leszedni belőlük egyet-kettőt, mielőtt a két Kimogila nagyon megérkezne a csatába.

10.jpg

Ez majdnem sikerült is, itt már csak a vicc kedvéért a nap folyamán először bevetettem Thane képességét, ami igen jól sikerült, ugyanis találtam egy Direct Hit! lapot, amit boldogan fordítottam fel. A célpontot le is vittem egy életre, de sajnos szétlőni nem sikerült, ami két kör múlva valószínűleg a meccsbe – vagy legalábbis a szorosabb eredmény kialakulásának lehetőségébe – került. Ekkor semmi mást nem kellett volna tennem, mint Thane-t egy tallon roll segítségével megfordítani, 3 kockán legalább egy Focus-t dobni és Direct Hit! újbóli felpattintásával bezúzni a hajót. Ami helyette történt, hogy a Quadjumper tractor-ozással előre lökte az X-wing-et, ami így 5 élettel lesodródott a pályáról.

11.jpg

Innen nem volt visszaút, Wedge és Benthic protontorpedók és range 1-es Kimogila-lövések martalékává vált, magukkal rántani viszont csak két jakkui fegyvercsempészt tudtak.

Eredmény: vereség (70-200)

 

Végeredmény

Az 1 győzelmet és 3 vereséget mutató mérlegemmel a legutolsó helyen végeztem, ami némileg lelombozó volt, ugyanis az elmúlt két évben azért nem igazán esett meg velem ilyesmi standard dogfight versenyen. A versenyt NoxiDragon nyerte vereség nélkül, a másik Red Squadron Invitational másik kiadó helyét pedig Rafy szerezte meg, mindkettőjüknek gratulálok!

 

Összefoglalás és tapasztalatok

Az esemény kifejezetten családias hangulatban zajlott, ha módom lesz rá, biztosan visszatérek ide játszani a későbbiekben is. Sokféle hajót láttam az asztalokon különféle kreatív összeállításokban, jól lehetett leskelődni és ötleteket lopkodni is.

A saját listámmal egyértelműen abba a kezdő hibába estem, hogy mindenféle előzetes gyakorlás nélkül mentem el vele versenyezni, így csak a helyszínen derültek ki a gyengeségei. Az egyik probléma talán ott volt, hogy több lap (pl. Jyn Erso vagy maga Kyrell pilóta) is akadt, amit a nap folyamán túl kevésszer használtam ahhoz, hogy megérje bent hagyni. Kevésnek bizonyult továbbá a 2-2 kockával védekező 3 db hajó, mivel - ha az ellenfél nem ügyetlen - a sokhajós, ill. a bombázós-rakétázós listák elől nincs hova bújni velük, és a gyenge védekezésükkel hamar elporladnak. Másfelől közelítve nem játszottam olyan jól, hogy addig éljen pl. az U-wing, hogy pl. a Contraband Cybernetics értelmesen bekapcsolhasson kettőnél többször, de a két Astromech is elkárhozott néhányszor úgy, hogy még az előtt leesett a hordozójuk, hogy hasznukat vehettem volna. Az enyémhez hasonló, 1 támogató + 2-3 mozgékony kis hajó jellegű listákkal szemben pedig az átütő erő hiányát éreztem nagyon, amivel a magabiztos (vagy egyáltalán bármilyen) győzelemhez szükséges mértékben a magam javára tudtam volna fordítani a kezdetben kiegyenlített meccseket. Jobb aszteroidafelhelyezéssel és átgondoltabb stratégiával minden bizonnyal eredményesebb lehettem volna így is, de a listámra mindenképp igaz az, hogy „papíron” sokkal hatékonyabbnak tűnt, mint amilyennek a gyakorlatban mutatkozott. Egyes elemei talán érdemesek további tesztelésre, de a jelenlegi formájában nem bizonyult versenyképesnek. Ez nem feltétlenül baj, mivel az X-Wing egyik szépsége a listaépítés folyamata, ami könnyen kezdődhet ehhez hasonló kudarcokkal, de a tapasztalatok mindig hozzájárulnak a koncepció javításához.

Az eredménytől eltekintve magán a versenyen kiválóan éreztem magam, köszönöm a meccseket és a szervezést!

A bejegyzés trackback címe:

https://xwingpewpew.blog.hu/api/trackback/id/tr8114282039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása