"Fly casual!"

X-Wing & Pew-Pew

X-Wing & Pew-Pew

Az új mindig jobb?

2018. szeptember 22. - K_Imi

A Fantasy Flight Games által kiadott X-Wing Miniatures Game társasjátékkal 2012 óta küldhették csatába a Star Wars világát vagy éppen a(z alapvetően) kétfős taktikai játékokat – esetleg mindkettőt – kedvelők a maguk osztagát az ellenfél erőinek legyőzésére. Mivel a játékhoz az évek során nagyon sok hajó és kártya érkezett, egy idő után bizonyos szempontból kezdett kicsúszni a fejlesztők kezéből a gyeplő. Az új ötletek és mechanikák helyenként furcsán illeszkedtek a nagy egészbe, az első időszakban kiadott hajók elavulttá váltak, időről-időre kirívóan erős összeállítások születtek, ami sok elégedetlenséghez vezetett – elsősorban talán inkább a kompetitív játékosok körében. Mindazonáltal a játék így is szerethető volt (számomra mindenképp), mert a versenyen kívül, csak a játék öröméért játszott meccseken nem kellett ezekhez a nagyon erős listákhoz nyúlni, a versenyek pedig azért a legtöbbeknek szerencsére többet jelentenek puszta eredményhajszoló megmérettetéseknél. Ezzel együtt azt is látni kell, hogy a problémák miatt megérett a játékrendszer egy olyan alapos újragondolásra, ami túlmutat a régi hajók újra versenyképessé tételét célzó fejlesztéskártyák kiadásán.

Az FFG az év első felében be is jelentette a második kiadást, simán csak Star Wars: X-Wing néven, ami igazán beszédes. A fejlesztők egy interjúban elmondták, hogy az elmúlt években folyamatosan gyűjtötték az észlelt problémákat és a megoldásukra született ötleteiket, hogy amennyiben lehetőséget kapnak a játék újradolgozására, akkor az legyen az az X-Wing, amit most visszagondolva az alapoktól terveztek volna.

swxw.jpg

A változások négy fő területe a kiadó honlapján a második kiadásról szóló cikk (a külön sajnos nem linkelhető FAQ fület kell lenyitni) alapján:

  1. Játékmenet: Ezt újradolgozták annak érdekében, hogy gördülékenyebb legyen, ezen felül tisztábbak lesznek az interakciók, hogy a játék jobban fókuszáljon magára az űrhajók reptetésére.
  2. Az Erő: Az Erő szerepe meghatározó a Csillagok Háborúja világában, ami az X-Wing-re eddig nem volt jellemző. Ez a második kiadásban megváltozik, az Erő egy új, menedzselhető erőforrásként jelenik meg, amire egy sor képesség fog majd épülni. Mivel én minden tematikus elem erősítésének híve vagyok, ezt az ötletet már látatlanban is üdvözöltem.
  3. Frakciók: Az identitástudatuk erősödni fog, az ígéretek szerint jobban elkülönülő játékstílusa lesz az egyes frakcióknak, egészen pontosan jelenleg ötnek, ugyanis az Ellenállás különválik a Lázadók Szövetségétől, ahogyan az Első Rend is végleg kilép a Galaktikus Birodalom árnyékából és új cégformára vált. A Szemetek és Gonoszok Söpredék az eddigi információk alapján önálló, egységes frakció marad, itt mondjuk a nem túl népes Quadjumper frakció megalapítása nem is tűnik indokoltnak egyelőre. Senkit nem ítéltem el a különböző korszakokból származó hajók vegyítése miatt, de ezt a módosítást mintha nekem találták volna ki, nagyon örülök neki. A nyár folyamán ez a rész még tovább fejlődött, ugyanis bejelentették a Szeparatisták és a Galaktikus Köztársaság érkezését is a játékba, amivel a Klónok háborújának időszaka is megjelenhet az asztalainkon.
  4. Az applikáció: Hivatalos és ingyenes (még szép, csúnya lenne, ha nem...) X-Wing listaépítő app / weboldal kerül bevezetésre, ami lehetővé teszi majd a saját kollekciónk nyilvántartását, listák összeállítását, valamint segíti majd a különféle versenyek szervezését és lebonyolítását. A pilóták és fejlesztések pontértékei, valamint a hajók fejlesztéssávjai szintén itt lesznek elérhetők, tehát azok nem lesznek többé rányomtatva a lapokra. Ezzel bevallott cél, hogy a korábbi FAQ rendszer helyett elegánsabban tudjanak majd beavatkozni a sokak által, sok értelemben definiált „meta” alakulásába úgy, hogy inkább a pontértékeket alakítják, a kártyák szövegének módosítása pedig már a legeslegutolsó lépés legyen, ha mindenképp elkerülhetetlen lenne. A „Milyen gáz, hogy nem azt tudja a kártyáim fele, ami rá van írva” probléma tehát megoldódni látszik, ugyanakkor az app megjelenéskori állapota meglehetősen nagy felhördüléshez vezetett, de reméljük, hogy a közeljövőben kipofozzák a gyengeségeket.

A nyár folyamán ezeken túl is sok új információt tudtunk meg az új kiadásról, több mint egy hete (pontosan 2018. 09. 13. óta) pedig meg is vásárolható minden újdonság. A bejelentés óta eltelt időben számos ellentétes állásponttal lehetett találkozni azzal kapcsolatban, hogy mi is vár ránk és tényleg van-e okunk örülni az új verziónak.

az_uj_mindig_jobb.jpg

A legtöbb negatív megnyilvánulásban az anyagi kérdések, az első verzióról való átállást segítő konverziós csomagok tartalma, illetve az app állapota szerepel. Ezek mellett olyan vélemények is vannak, hogy a megújult szabályok miatt a variancia szerepe túl nagy lesz, az egy listában lévő hajók száma lesz a mérvadó, a toronyfegyverek használhatatlanok lesznek, stb. Ezekről a játéktechnikai kérdésekről 10-20 meccs lejátszása után szerintem magabiztosabban lehet majd véleményt formálni. Ezt követően is előfordulhat, hogy lesz olyan, akinek az lesz a véleménye, hogy rosszabb lett az új kiadás, mint a régi, mégis bízom benne, hogy a többség elégedett lesz.

Számomra ennek a játéknak a versengés mellett nagyon fontos eleme a Star Wars világának szeretete és az, hogy olyan emberekkel játsszam, akikkel szívesen töltök időt a hasonló érdeklődési körünkből kifolyóan. Ha ezt tartom szem előtt, akkor máris könnyebb elnézni a kisebb bakikat, szájhúzásra késztető változásokat és azt remélem, hogy a továbbiakban is lesz bőven annyira sokoldalú ez a játék, hogy mindenki megtalálja benne a számítását. Az eddig látottak alapján nincs is okom feltételezni, hogy nem így lesz, néhány dolgot kiragadva nagyon tetszik pl. a teljes új dizájn és a temérdek új képesség, valamint a hajók „újjáépítése” is. Személy szerint nagy várakozással tekintek az elkövetkező időszakra, amiben alkalmam nyílik majd megismerni az új játékelemet és versenykörülmények között is érdemes lesz a régen kiadott, klasszikus Star Wars hajókkal csatába indulni.

A bejegyzés trackback címe:

https://xwingpewpew.blog.hu/api/trackback/id/tr1614255755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása