"Fly casual!"

X-Wing & Pew-Pew

X-Wing & Pew-Pew

Hibás alkatrészek cseréje – an Asmodee story

2019. február 28. - K_Imi

Ha az ember elég sok X-Wing terméket vásárol, előbb-utóbb sajnos belefuthat olyan csomagba, amelyből vagy valamilyen alkatrész teljesen hiányzik, vagy gyárilag hibás darabot tartalmaz. A közelmúltban én is kifogtam egyet az utóbbi fajtából, és úgy gondoltam, hogy ennek a példáján keresztül készítek egy kis leírást azok számára, akik hasonló cipőbe lépnek, de nem tudják, merre mozduljanak, illetve az angollal kevésbé boldogulók dolgát is szerettem volna egy picit megkönnyíteni.

Történt egyszer egy hűvös, ködös téli napon, hogy nagy örömmel hazavittem a frissen beszerzett Mining Guild TIE hajómat, a dobozból kiszuperálva pedig az alábbi szörnyűséget tudtam összeszerelni:

01_7.jpg

Kisebb problémákon nem szoktam fennakadni, az pl. többször is megesett, hogy a hajó aljára rögzített átlátszó műanyag pöcök el volt fordulva, de ezekhez mindig találtam olyan peg-et, ami lazább volt és azzal máris egyenesbe lehet fordítani a makettet. Ebben az esetben viszont maga a hajó volt teljesen torz, minden össze-vissza állt rajta, ezért szerettem volna kérni egy cseredarabot.

Szerencsére az FFG játékokhoz (és még egy sor gyártó termékeihez) elég jó támogatást biztosít az Asmodee North America nevű cég. A hibák bejelentésére és pótlások/cserék igénylésére egy külön weboldalt is létrehoztak (https://parts.asmodeena.com/partsrequests/), ezt felkeresve lehet új igénylést indítani.

02f.png

Belépve az 1. pontban kell megadni az alábbi elérhetőségeinket.

03f.png

Itt azt a címet kell megadni, ahová a csomagot szeretnénk kapni, ha jóváhagyják és teljesítik az igénylésünket, mert nem fogják még egyszer megkérdezni, hogy hova küldjék a cuccot, hanem automatikusan az itt megadott helyre fogják címezni. Ez korábban a UPS csomagküldő szolgálattal való kézbesítést jelentette, amiből nekem és másoknak is voltak kisebb bonyodalmai, viszont örömteli változás, hogy most Magyarországon belül átvette a dobozt a Magyar Posta, ami lehetővé tette, hogy bár nem voltam otthon a kézbesítési kísérletkor, utána át tudtam venni a legközelebbi Postán. Azt persze nem tudom, hogy ez egyszeri eset volt, vagy innentől ez lesz az eljárás, de ezúttal kifejezetten jól jött ki a dolog.

A 2. pontban kell kikeresni magát a dolgot, amivel problémánk van. Először magát az alapdobozt vagy a kiegészítőt kell kiválasztani.

04f.png

Ezen belül pedig konkrétan azt az alkatrészt, ami helyett másikat szeretnénk kérni.

05f.png

Ha ez is sikerült, akkor egy rövid, 200 karakterből álló szöveges leírást kell megadni, ami pontosan azonosíthatóvá teszi az adott komponenst, valamint amiben szerepel, hogy mi a probléma (érdemes a következő pontban képet feltölteni és ebben a szövegben arra hivatkozni). Ha több alkatrésszel is gond van, akkor az Add another gombbal lehet továbbiakat megadni.

06f.png

A 3. pontban van lehetőség fényképet feltölteni. Ha egy meglévő fotót már korábban feltöltött az ember pl. Facebook-ra, akkor érdemes egy újat készíteni, mert esetleg – ebben az esetben persze ártatlanul – felmerülhet a gyanúja, hogy csak egy más által készített képet szedtünk le és azzal próbálunk ingyen alkatrészekhez jutni.

07f.png

Miután ezzel is megvagyunk, akkor már csak a lap legalján lévő Submit gombbal be kell küldeni a kérést. Ha mindent jól csináltunk és a Szenátus kedvezően bírálja el a beadványunkat, akkor már csak a csomagra kell várni – amit természetesen térítésmentesen fogunk megkapni. Arra számítani kell, hogy 3-4 hét is eltelhet a benyújtástól a cseredarab megérkezéséig, ezért érdemes türelemmel várni (időközben néhány e-mailt azért küldenek a postázásról és hasonlókról).

A bejegyzés trackback címe:

https://xwingpewpew.blog.hu/api/trackback/id/tr7614660299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása