"Fly casual!"

X-Wing & Pew-Pew

X-Wing & Pew-Pew

Championship Arrabona 2019 I. beszámoló

2019. január 15. - K_Imi

Az év első Győrben rendezett versenyén 9 osztagparancsnok vágott neki egy családias hangulatú, 4 svájci rendszerű meccsből álló versengésnek, ami számomra egyúttal a hétvégi Nationals előtti utolsó gyakorlási lehetőséget is jelentette.

01_5.jpg

Mivel ezzel a második kiadású összeállítással van a legtöbb a tapasztalatom, most sem változtattam meg a listámat:

lista_sajat_4.PNG

Major Rhymer képessége, hogy az általa hordozott torpedók és rakéták range-követelményét ±1 range mértékben megváltoztathatja. Kapott is ehhez egy Adv. Proton Torpedoes kártyát, aminek 1 töltése van és lock-olt ellenfélre lőhető ki 5 kockával (amiből egy sima Hit Crit-re fordítható), viszont míg alapesetben csak range 1-ben működik, Rhymer range 0-2-ben használhatja. A három Gamma Squadron Ace egyikét Barrage Rockets fegyverrel szereltem fel, ami fókuszált állapotban 3 kockás támadásokra ad lehetőséget range 2-3-as távolságra, a másik kettőre pedig egy-egy 2 töltéses Proton Torpedoes került, ami lock-olt célpont ellen 4 kockás támadást tesz lehetővé range 2-3-ra, a támadás során pedig szintén Crit-re fordítható egy sima Hit.

02_bomber.jpg

Colonel Jendon meccsenként kétszer az aktivációs fázis előtt úgy dönthet, hogy az adott körben minden baráti hajó csak R3-on kívül lock-olhat, amivel meg lehet érkezni az első lövéskörbe úgy, hogy már nem akkor kell lock-ot kérni. Persze így az ellenfél is gyorsan képbe kerül azzal, hogy melyik hajója van a legnagyobb veszélyben, a taktikáját pedig ehhez igazíthatja, tehát nem mondható, hogy verhetetlenné teszi a listát ez az előny (bár kétségtelenül jó képesség és sokat segít).

03_lambda.png

  1. meccs: Bye

A svájci lebonyolítás egyik jellemzője, hogy páratlan számú versenyző esetén a pillanatnyilag leggyengébb eredménnyel álló játékos minden fordulóban kimarad az eseményekből és egy 100 pont különbségű győzelmet (tehát 300 MOV-ot) jóváír számára a pontozórendszer. Mivel az első meccset megelőzően még mindenki egyaránt 0 pontos, sorsolás útján dől el, hogy kinek van ideje többet fényképezni és asztal mellett ácsorgással idegesíteni a versenytársait. Ezen a napon rám jutott ez a szerep.

Eredmény: „győzelem” (100-0)

 

  1. meccs: Ádám

A játszótársam listája:

lista_ta.PNG

Az már kiderült, hogy magasabb Initiative értékű és repozícionálásra képes hajók ellen nagyon meg tudnak szenvedni a bombázóim, itt pedig ez ismét a teljes ellenséges birodalmi alakulatra igaz volt. Ami picit enyhítette a dolog élét, hogy Redline legalább bombák és Trajectory Simulator nélkül érkezett, mert az egy swarm-szerűség ellen még durvább lett volna, de persze okozott így is fejfájást bőven.

04_5.jpg

Három lock kiosztásával sikerült elérnem, hogy Whisper lábon kihordott egy infarktust és inkább távolmaradt az első néhány kör eseményeitől. A jó megközelítés sajnos részemről ebben ki is merült, mert a főinkvizítor is túl óvatosan araszolgatott a maga lock-jával a Bespin felett, egy TIE Bomber pedig a béna range kontrolnak és a korai lépésem miatti kiszolgáltatottságomnak köszönhetően szabad és kizárólagos prédaként Redline elé került, aki alá is gyújtott rendesen.

05_5.jpg

Ezt követően egy kicsit valószínűtlen Proton Torpedoes lövés teljes életről letaglózta a v1-es TIE Advanced-et, miután az Evade helyett Barrel Roll akcióval próbált menekülni, csakhogy nem tudott hatótávon kívülre kerülni, majd gyengét dobott a zöldekkel, a Direct Hit pedig megpecsételte a sorsát. Onnantól, hogy a Phantom is beszállt a birkózásba, többek között a Juke-nak hála a bombázókra futószalagon kerültek a kártyák, Redline pedig zavarba ejtően sok megdobott védekezéssel igazán szívósnak bizonyult. A vége fájdalmasan szoros lett, a számológépek elpakolása után pedig az elmúlt két versenyen már másodszor kaptam ki igazán apró különbséggel.

Eredmény: vereség (95-97)

 

  1. meccs: Ádám

A játszótársam listája:

lista_ba.PNG

Az első összecsapást megelőző gondolataim újra előkerültek, itt is a teljes lázadó különítmény kimozoghatta a hajóimat. Ezen felül tekintélyes mennyiségű életet is tettek ki, bár a védekezésük nem volt túl acélos, ami azt jelentette, hogy ha jól tudok torpedózni, akkor van keresnivalóm akár egy X-Wing, akár az Ezeréves Sólyom ellen.

06_3.jpg

Az ellenfelem kevesebb játéktapasztalatának számlájára írható módon Thane túl vakmerően (és magányosan) közelített a hajóim felé a szélen, egy jól elkapott lövéskörrel sikerült számottevő sebzést bevinni, majd rögtön utána megblokkolni, aztán kivégezni. Ezt követően Wedge szorult be a sarokba, ahonnan nem is jött már ki, de közben a Bomber-ek is elég sokat sérültek és Han is lement 5 életre, pedig még mindig csak az idő fele körül járhattunk. Innentől viszont a kiürült tárak és a szétfelé néző puskacsövek miatt nem sok értelmes lövést tudtam leadni, Rhymer visszatöltötte ugyan a torpedóját, de három élettel, egy kézből dobott 3 hitre kézből dobott 3 blank válasz miatt a ravasszal az ujján megsemmisült. Keserves és hosszú kergetőzés következett az idő lejártáig, ami közben a Falcon a sok újradobásával tovább aprította a gépeimet, 1 élettel pedig végül élve távozott a csatatérről, ami egészen sok MOV veszteséget jelentett számomra.

Eredmény: győzelem (151-96)                                       

                                       

  1. meccs: Dani

A játszótársam listája:

lista_szd.PNG

Dani addigi mindhárom meccsét megnyerte, de én az egy vereségemmel is hozzá sorsolódtam ki, így megnézhettem élőben, hogy az Első Rend képviseletében mit is tud élesben mutatni két hatalmas Batmobile és egy TIE/sf botkormányát szorongató Quickdraw. A három hajó nagyon sok életet és ijesztő mennyiségű piros kockát jelentett a túloldalon, viszont – a Hyperspace Tracking Data miatti trükkös felpakolást leszámítva – az Initiative tekintetében nem voltam teljes hátrányban. A listában sok kis trükközési lehetőség és számomra újként ható képesség volt, ami tovább nehezítette a dolgomat, Phasma stresszosztása pedig egy TIE Bomber számára nagyon zavaró, ugyanis a megfordulás lehetőségét elveszi tőlük.

07_4.jpg

Ezt tetézve Dormitz miatt két kellemetlen célpont és egyben az első körre tokenekkel megpakolt ellenséges hajó már a kezdésnél nagyon közel volt, amivel ki tudták kényszeríteni, hogy ne tudjak Focus + lock módosítással torpedózni. A lock-okat sem jól kértem ki Jendon képességét használva, mert elszámítottam, hogy Tavson már lőtávon belül lesz, mire Rhymer lép, így vele Quickdraw-t kellett bemérnem – ezúttal inkább kényszerűségből. Meg is lett az eredménye ennek az engagement-nek, a múltkori Store Championship után 10 kockán 1 helyett 2 hitet sikerült összehoznom az Adv. Proton Torpedoes Focus nélküli eldurrantásával, továbbá a többi támadásom sem sokat ért. Daninak ráadásul egy olyan trükk még eszébe sem jutott, amivel tovább gyengíthette volna a támadásomat, de az már nincs meg, hogy pontosan hogy működött volna, mindenesetre hatalmas szüksége látszólag nem is volt rá ott az elején.

08_3.jpg

A saját maga által kölcsönadott, Major Rhymer-nek kiosztott hajót szépen lelőtte a First Order tisztje. Később a Lambda olyan 2 mm híján elesett egy Coordinate akciótól, amivel egy jobbat tudtam volna lőni Tavson hajójába, de azért így is sikerült elég rendesen lesebeznem, egy idő után pedig el is fogyott teljesen. Western Quickdraw az önként vállalt 1 pajzs veszteség után sokáig nem kapott sebet, aztán bement a sarokba, ahol sikerült fél élet alá vinnem. Onnan egy utolsókat rúgó Bomber után eredt, amivel legalább kétszer elfelejtkeztem a Damaged Engine-ről, pedig Crit tokent tettem a hajó mellé, mégis beállítottam neki éles kanyarokat stresszesen. Ez majdnem a meccsbe is került, ha az utolsó után van még egy kör, magától lemegy emiatt a pályáról. Helyette viszont én le tudtam adni a mérkőzés első (egyben utolsó) Barrage Rockets lövését, amivel éppen lefeleztem Dormitz kompját, ezzel pedig az utolsó pillanatban pontelőnybe kerültem még úgy is, hogy az addigra alig élő Jendon szintén leesett.

Eredmény: győzelem (136-124)

 

Végeredmény

Az első körben kapott bye és a 2-1-es mérleg segítségével a 3. helyet értem el, így a 2018-as kiadású mellé egy 2019-es győri oklevelet is begyűjtöttem.

09_3.jpg

Az új frakciókkal kiegészített idei változat is szép lett

A versenyt a 3 győzelmet elérők közti legjobb MOV-jával Zsolti zárta a dobogó legfelső fokán, gratulálok hozzá!

 

Összefoglalás és tapasztalatok

A közelmúltban lezajlott Store Championship-hez képest több hibát is kiiktattam és úgy éreztem, hogy kezd visszajavulni a játékom, de azért most is volt számos olyan döntés, amit jobban meggondolva máshogy kellett volna meghozni, mert időnként kívülről nézve valószínűleg nem festettem igazán rutinos játékos képét. Visszagondolva mindegyik találkozóból tudok értékes tanulságokat levonni, így nagyon is megérte a Red Squadron Pilots osztaggal elutaznom a versenyre. Nagy kérdés, hogy sikerül-e még a következő napokban némi koncentráltságot gyűjteni és mire megyek majd a mostani formámmal a Nationals nemzetközi mezőnyében.

A korábbi győri versenyekhez hasonlóan ezúttal is jól éreztem magam, köszönöm a szervezést és az ellenfeleknek a meccseket!

A bejegyzés trackback címe:

https://xwingpewpew.blog.hu/api/trackback/id/tr8014562618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása