"Fly casual!"

X-Wing & Pew-Pew

X-Wing Liga '19 IV. beszámoló

2019. május 21. - K_Imi

Mivel 2019-ben az I. fordulónak beszámított – és számomra csúfos szerepléssel végződött – Nationals-t leszámítva még nem jelentem meg a Ligán, már nagyon szerettem volna részt venni, így a munkaügyekkel való leterheltségem ellenére beleszuszakoltam a naptárkámba a dolgot (nem volt jó ötlet). Az sem tette könnyebbé a vasárnapot, hogy már előző estétől kezdve olyan időjárás volt, amitől Csavardi Samu még az „életkedv” szót is úgy elfelejtené, mint Szméagol a kenyér ízét meg a fák szuszogászát. Összesen 24-en indultunk aznap, a verseny 5 svájci fordulón át zajlott, Hyperspace rendszerben (emlékeim szerint én először voltam ilyenen).

01_borito.JPG

A seregösszeállítást a legutóbbi alkalomhoz képest egész picit változtattam: Wedge-től még egy pontnyi Initiative előnyért elvettem a Crack Shot fejlesztést, mivel a korábbi versenyeken úgy láttam, hogy képtelen vagyok kihasználni. A mostani versenyre végül ez lett a pontos listám:liga

lista_sajat_8.PNG

Wedge támadásakor a védekező csak eggyel kevesebb zöld kockával dobhat. A dobások befolyásolásának (pl. a kockaszám változtatása, újradobás, eredmény hozzáadása/eltörlése, stb.) nagy értéke van a játékban, így sokat segít, ha egy pilóta minden egyes támadásakor elvehet egy kockányi kitérési esélyt a célponttól. Wedge ráadásul nem a mozgékonyság értékét csökkenti, hanem ténylegesen kockát vesz el, tehát a 0 kockával védekező hajók range 3-ban sem dobhatnak a range bónusz miatt zöld kockával. A lázadás legjobb pilótája által kormányzott T-65 X-wing elmaradhatatlan felszerelése a Servomotor S-foils, ami aktiváció előtt állítható, zárt állapotban pedig a támadóérték 1-gyel való csökkentéséért cserébe Boost (vagy Focus-ból linkelhető piros Boost) akcióval egészíti ki a lehetőségeket.

02_4.jpg

Norra képessége, hogy amennyiben védekezéskor range 0-1-ben van tőle ellenséges hajó, akkor egy evade eredményt hozzáadhat a zöld kockáihoz. Ez a direktben hozzáadott eredmény nagyon hasznos tud lenni, különösen egy 1-es mozgékonyságú BTL-A4 bombázón. Fejlesztése egy Ion Cannon Turret, amivel range 1-2-ben lehet lőni 3 kockával. A torony jellegzetessége, hogy az átpréselt találatok közül az első egy sima Hit-et okoz, míg az összes többi Ion tokeneket pakol a védekezőre. A Veteran Turret Gunner kiválóan passzol hozzá, ugyanis ez a lap lehetővé teszi, hogy egy elsődleges lövés után az Y-wing tornyával durranthasson még egyet a pilóta.

03_5.jpg

A másik Y-wing pilótája „Dutch” Vander képessége, hogy miután akcióból lock-ol valamit, R1-3-ban kioszthat egy másik lock-ot is egy baráti hajónak ugyanarra a dologra (legtöbbször persze hajóra). Fejlesztésként ő is egy ionágyút és egy vuki toronykezelőt kapott.

04_8.jpg

Az UT-60D U-wing hajóspecifikus fejlesztése a Pivot Wing konfiguráció, ami aktiváció előtt kapcsolható át, és zárt állásban a védekező érték 1-gyel való csökkentése ellenében megállás után 90° vagy 180°-os fordulót tud végrehajtani vele a hajó. Az ennél is izgalmasabb trükköt Leia Organa, az Alderaan hercegnője tudja, aki – amennyiben nem felejtjük el a körök végén szépen visszaforgatni a Charge tokeneket – leghamarabb 3 körönként az aktivációs fázis elején úgy dönthet, hogy abban a körben minden hajónk fehérként kezelheti a felfedett piros manővereket.

05_8.jpg

A lista mellé a szokásos egy nagy és két közepes aszteroidát vittem.

06_aszteroidak.png

 

  1. meccs: Misi

lista_lm_1.PNG

Két erős ász, a Reaper-t pedig nem érdemes blokkolni, sem rákenődni (sőt, a Death Troopers miatt a közelében sem jó lenni). Az Initiative-különbség miatt nem volt kérdés, hogy Wedge Vader és Soontir előtt fog lépni.

07_9.jpg

Nem cifráztam túl a dolgot, elkezdtem előrefelé óvatoskodni minden hajómmal, igyekeztem minél szélesebb területet lefedni tűzívekkel, hogy az arc-dodge kevésbé legyen könnyű az ellenfélnek.

08_8.jpg

Soontir a pálya szélén nagy gázzal elhúzott, hogy a sarokból visszafordulva a lázadók mögé kerüljön, így nekem a Sötét Nagyúr adott célponttá vált. Amire egyikünk sem számított, hogy Voldemort Vader idejekorán elkezdi a 4 kockán blank-halmozást, majd a közelebb merészkedő bombázóval be is tudom egyből ionizálni, ezt követően pedig meglepő gyorsasággal meg is semmisül a kiszámíthatóvá vált hajó. Innentől nekem lejtett a pálya, és bár – elsősorban Soontir vagánykodása miatt – a fél listám nekem is beletört a dologba, a Birodalom nem tudott már visszakapaszkodni.

Eredmény: győzelem (200-101)

 

  1. meccs: Jani

lista_nj_2.PNG

Az első és a második szolnoki fordulóban egyaránt gyalázatos vereséget mért rám a B-wing-ek gazdája, ezért most újfent egy másik megközelítéssel álltam bele a meccsbe – ezúttal a „Mi’csiná’sz te nemnoooormális?” című performanszt villantottam elő. A recept a következő:

  1. Tegyük el a két Y-wing-et az eseményektől lehető legtávolabbi sarokba, hogy véletlenül se érjenek időben fontos helyre.
  2. Felejtsük el oldalra fordítani az első körben az U-Wing-et, mert úgy még akár csalinak is jó lett volna és el lehetne vele gyorsan pucolni a bombázók felé.
  3. Rendezzük el úgy Wedge-et, hogy az U-wing és az aszteroida is akadályozza a repozícióban, így ő se tudjon elszaladni Norra szoknyája mögé.
  4. Figyeljük, ahogy Wedge a lenti képen az első lövéskörre beáll R3 aszteroida mögé fókuszáltan: az első lövés 1 Hit, 1 Blank, a védekezés 1 Focus, 3 Blank (Focus elköltve, védve); a második lövés 3 hit, a védekezés 1 Focus, 3 Blank...

09_7.jpg

  1. Miután megkóstoltuk, amit készítettünk, itt már bátran össze is törhetünk: az U-wing-et levehetjük nagyjából a következő körben, fűszerezésként az X-wing végigtáncolhatja fehér 2 előrékkel az előtte sorakozó aszteroidákat, miután a gazdája sorban elfelejti, hogy stresszes, majd a két Y-wing-hez is jöhet a biztosító értékbecslője (nem tartott sokáig a munkája, anyagárban vették át a roncsokat).

Eredmény: vereség (0-200)

 

  1. meccs: Zoli

lista_lz.PNG

Szokatlan lista, megjegyezni nem nehéz, de a fejvadászoknak sok élete van, mozgékonyak és nagyot lőnek (a Firespray elöl harap, hátul rúg, és Boost-ol a közepe), Fenn pedig fejlesztés nélkül is Fenn.

10_8.jpg

A két Firespray kivárt, több lehetőséget is nyitva hagyva maguk előtt, míg Fenn jobban előremerészkedett a szélen. Wedge ismét teljesen indokolatlanul mozgott, leszakadt a többiektől, külön úton járva egy R3-as (vagy akadályozott) lövésváltást is bevállalt, amiben 2-2 pajzsot vesztettek a felek, csak a dolognak megvolt az a szépséghibája, hogy egy T-65-ösön annyi az összes. A következő ballépés az S-foils átfordításának elfelejtése, ami miatt elesett a Boost lehetőségétől, amivel kimehetett volna egy R1-es lövésből, ez a meccs eddig tartott neki (Attack Wing beszámoló esetén mondhatnám, hogy addig se húzta, mint egy vörös zubbonyos névtelen gépész). A másik oldalon Fenn is belepusztult a verekedésbe, de persze előtte igen komoly károkat okozott az osztagomban, amelynek maradékait a két Firespray jóízűen fogyasztotta el desszert gyanánt.

Eredmény: vereség (68-200)                                          

 

  1. meccs: Kristóf

lista_sk.PNG

A 4 Fang Fighter-rel kapcsolatban egy erős angol játékos (mármint jól rakja le az akadályokat, aztán ügyesen lépked a hajókkal, azt nem tudom, mekkora pofont ad), Oliver Pocknell bebizonyította, hogy versenyképes listának tekinthető (bár szerintem ő nem ezeket a pilótákat használta, de az itteni összeállítás is érdekes, Old Teroch pedig kifejezetten kellemetlen ellenfél).

11.JPG

Mivel eddigre már egészen agyonnyomott hangulatban voltam, az asztrofotók készítéséről megfeledkeztem. A lényeg úgy nézett ki, hogy a söpredék sietett előre, a lázadás óvatosan közelített, majd kritikus pillanatban az egyik Fang-nak nem fért be egy Barrel Roll, ezért felbomlott a rendszerük, Old Teroch leesett, utána pedig a generic pilóták elbuktak a képzettebb (és menő nevekkel felruházott) lázadókkal szemben.

Eredmény: győzelem (200-45)                                      

 

  1. meccs: Visszaléptem a küzdelemtől (jól jött ki, hogy másodmagammal tettem így, tehát nem kellett páratlanul hagynunk a mezőnyt az utolsó körre).

 

Végeredmény

A 2-2-vel a 19. helyen végeztem. A forduló győztese a második ellenfelem, Jani lett, aki mögött a szolnoki WarpStorm Klub két másik tagja végzett a dobogón, amihez gratulálok! Már csak azért is érdemes tehát ellátogatni a szolnoki versenyekre, mert ellenük is próbára tehetitek a játéktudásotokat.

                                                                                                                             

Összefoglalás és tapasztalatok

Nagyon tanulságos nap volt, ezúttal nem annyira a játék szempontjából, mint inkább olyan értelemben, hogy megláttam, milyen állapotban nem kellene erőltetnem a versenyzést. Már az elején kimondottan zaklatott voltam a munkahelyi ügyeim miatt, ami teljes dekoncentráltsághoz vezetett (volt olyan meccs, ahol az elején azt se tudtam kinyögni, hogy kinél legyen a kezdemény, mert nem fogtam fel, hogy ha átadom, akkor nem én lépek előbb). Ez nagyon rányomta a bélyegét az egész ottlétemre, a 3. meccs után erősen fontolgattam, hogy hazajövök dolgozni, de végül a negyedikről még meggyőztem magam. Remélem, hogy az ellenfeleim mókáját nem rontottam el teljesen azzal, hogy egész máshol voltam gondolatban (akiét igen, az egyrészt bátran jelentkezzen egy Balaton szeletért, másrészt pedig megígérem, hogy legközelebb keményebb ellenfél leszek :)

Ami viszont jó hír, hogy az akkori fellegek átvitt és meteorológiai értelemben is eltűnni látszanak, ha minden jól megy, akkor legközelebb már fizikai és mentális valómban is ott lehetek a playmat szélénél. Minden bizonnyal most van itt az ideje két nagyot lépni hátrafelé, végiggondolni, hogy miért is szeretem ezt a játékot, az talán majd segít kikecmeregni a Nationals óta tartó szédelgésből, valamint újra megtalálni a helyemet az X-Wing-ben, mert jelenleg úgy érzem, hogy kicsit meghaladt engem ez az egész. Már csak azért is szükség van erre, mert nagyon közeleg a hazai csapatverseny, ahol az elveszett ARC-170 fosztogatóinak kapitányaként kell helytállnom, utána pedig csak párat kell aludni (a pontos szám nyilván attól függ, hogy ki mit szed) a lengyelországi csapatversenyig, az European Championship-ről nem is beszélve. A célok tehát – bár még némileg formálódnak – nagyrészt adottak, pozitív X-Wing mentalitásra fel, Ti is játsszatok jókat és soha ne dobjatok blank-et (csak aszteroidára és aknára)!

U.i.: Ja, és ezt a blog-szerű valamit is látványosan elhanyagoltam az elmúlt hónapokban, de vannak új terveim nem csak versenybeszámoló-jellegű cikkekhez, a nyáron várhatók ilyesmik is.

Szolnok 2019-es versenysorozat: 2. forduló eredmény és listák

2019. április 24. - K_Imi

A WarpStorm Klub által szervezett 2019-es bajnokság második játéknapja ápr. 14-én zajlott le, mégpedig 4 egész indulóval. A formátum Extended volt, a játékosok 3 fordulót játszottak svájci rendszerben (mindenki mindenkivel megmérkőzött).

01_1.png

 

A forduló végeredménye és listái:

Helyezés

Név

Győzelem

MoV

SoS

Lista

1

Négyesi J.

3

503

0.33

Link

2

Kovács I.

2

374

0.44

Link

3

Négyesiné Hortobágyi R.

1

257

0.56

Link

4

Ruttkay Á.

0

66

0.67

Link

 

A frakciók megoszlása az alábbi volt:

frakciok_3.png

A részvételt mindenkinek köszönjük és gratulálunk az elért eredményekhez! Találkozunk a harmadik játéknapon, júniusban!

Az éves tabella az összesített állásról szóló cikkben található.

Szolnok 2019 II. beszámoló

2019. április 24. - K_Imi

Az év második Szolnokon rendezett versenyének napja úgy vonul be Kelet-Magyarország X-Wing történelemkönyvébe, mint a vasárnap, ami végül – majdnem – senkinek nem lett jó. Ennek következtében, amíg öt honfitársunk minden idők legnagyobb versenyén állt helyt az Egyesült Királyságban, négyen – ellenpólusként – megtartottuk a legkisebb tornát, ahol a reggeli megegyezés alapján 3 meccset játszottunk (mindenki mindenki ellen próbára tehette magát).

01_borito_1.png

A seregösszeállítást a legutóbbi versenyemhez képest kis mértékben megváltoztattam. Norra ezúttal nem kapott bombát, ellenben Wedge-re került egy Crack Shot fejlesztés. A mostani alkalomra végül ez lett a pontos listám:

lista_sajat_7.PNG

Wedge Antilles képessége, hogy amikor támad, a védekező csak eggyel kevesebb zöld kockával dobhat. A dobások befolyásolásának (pl. a kockaszám változtatása, újradobás, eredmény hozzáadása/eltörlése, stb.) nagy értéke van a játékban, így sokat segít, ha egy pilóta minden egyes támadásakor elvehet egy kockányi kitérési esélyt a célponttól. Wedge ráadásul nem a mozgékonyság értékét csökkenti, hanem ténylegesen kockát vesz el, tehát a 0 kockával védekező hajók range 3-ban sem dobhatnak a range bónusz miatt zöld kockával. A lázadás legjobb pilótája által kormányzott T-65 X-wing elmaradhatatlan felszerelése a Servomotor S-foils, ami aktiváció előtt állítható, zárt állapotban pedig a támadóérték 1-gyel való csökkentéséért cserébe Boost (vagy Focus-ból linkelhető piros Boost) akcióval egészíti ki a lehetőségeket. A Crack Shot lehetővé teszi, hogy Mr. Antilles a Bullseye arc-jában leadott elsődleges lövése során a védekező egyik Evade eredményét – játékonként egyszer – semlegesítse.

02_wedge.jpg

Norra (a második Halálcsillag elleni támadás egyik túlélője, valamint Az ébredő Erőből ismerős Temmin Wexley édesanyja) képessége, hogy amennyiben védekezéskor range 0-1-ben van tőle ellenséges hajó, akkor egy evade eredményt hozzáadhat a zöld kockáihoz. Ez a direktben hozzáadott eredmény nagyon hasznos tud lenni, különösen egy 1-es mozgékonyságú BTL-A4 bombázón. Fejlesztése egy Ion Cannon Turret, amivel range 1-2-ben lehet lőni 3 kockával. A torony jellegzetessége, hogy az átpréselt találatok közül az első egy sima Hit-et okoz, míg az összes többi Ion tokeneket pakol a védekezőre. A Veteran Turret Gunner kiválóan passzol hozzá, ugyanis ez a lap lehetővé teszi, hogy egy elsődleges lövés után az Y-wing tornyával durranthasson még egyet a pilóta.

03_norra.jpg

A másik Y-wing pilótája az Arany Osztag vezére, „Dutch” Vander, akinek az a képessége, hogy miután akcióból lock-ol valamit, R1-3-ban kioszthat egy másik lock-ot is egy baráti hajónak ugyanarra a dologra (legtöbbször persze hajóra). Fejlesztésként ő is egy ionágyút és egy vuki toronykezelőt kapott.

04_dutch.jpeg

A Kék Osztag felderítője által vezetett UT-60D U-wing hajóspecifikus fejlesztése a Pivot Wing konfiguráció, ami aktiváció előtt kapcsolható át, és zárt állásban a védekező érték 1-gyel való csökkentése ellenében megállás után 90° vagy 180°-os fordulót tud végrehajtani vele a hajó. Az ennél is izgalmasabb trükköt Leia Organa, az Alderaan hercegnője tudja, aki – amennyiben nem felejtjük el a körök végén szépen visszaforgatni a Charge tokeneket – leghamarabb 3 körönként az aktivációs fázis elején úgy dönthet, hogy abban a körben minden hajónk fehérként kezelheti a felfedett piros manővereket. Ezzel meg lehet fordítani a teljes listát úgy, hogy a tagjai tudjanak akciózni, vagy stresszes mozgás után még egy piros manővert is enged fehéren végrehajtani (a két körön át akció nélküli arcon pörgés persze nem a kártya fő felhasználási területe, de elméletben adódhat olyan helyzet, amikor ezt is be lehet próbálni).

05_leia.jpg

A lista mellé a múltkorival megegyező módon egy nagy és két közepes aszteroidákat vittem, mert én nem akarok stresszelődni, az ellenfelemet pedig nem szeretném, hogy lőjön, ha esetleg sikerül ráionizálni egy akadályra vagy magától rááll.

06_akadalyok.png

  1. meccs: Réka

lista_nhr.PNG

Az enyémhez kísértetiesen hasonló lista. Ami miatt talán a sajátom kedvezőbb helyzetben van, hogy a két Y-wing pilótája csak 2-es Initiative értékű, ugyanakkor nem szabad elfeledkezni a fenyegető bombákról, valamint az enyémnél combosabb U-wing-ről.

06_6.jpg

Az első lövésváltást csak rövid helyezkedés előzte meg, nem vittük túlzásba a pozícióharcot. Mielőtt nagyon belemelegedtünk volna egymás gyepálásába, hoztam egy némileg kockázatos döntést, és kifordultam a két bombázómmal az EllenWedge (Tibi jogvédett terminológiája alapján) felé, aki ha erre kifejezetten készül és menekülőre fogja, akkor megjárhattam volna – nem készült.

07_8.jpg

Az X-wing-et sikerült jól meglövöldöznöm és ráionizálnom az előtte lebegő aszteroidára, amit azonban egy Grey Squadron Bomber nagyon ügyesen kirobbantott alóla, így nem elég, hogy nem sebződött az ütközéstől, még egyet lőhetett is, mielőtt porrá lett volna. Ekkorra úgy éreztem, hogy előnyben vagyok, mert már létszámbeli fölényben is voltam, valamint a pozícióm sem volt rossz. A lázadó gyakorlat ellenséget játszó alakulata ebbe nem beletörődve a következő körökben rendesen visszakapaszkodott és végül kimondottan szoros meccset varázsolt a playmat-re, de az előnyöm kitartott a lefújásig.

Eredmény: győzelem (112-96)

 

     2. meccs: Jani

lista_nj_1.PNG

Az első szolnoki fordulóban már kiálltam és masszívan elbuktam az osztag ellen, valamint a gazdája azóta egy ligaforduló második helyet is elért vele, így nem volt kérdés, hogy valami nagyon jót kell húzni, ha azt akarom, hogy legyen keresnivalóm.

08_7.jpg

Ebből végül az lett, hogy az elején össze-vissza villogott az 1-es sablon a sok Barrel roll közepette, csak éppen értelme nem volt az egésznek, mert úgy igazából én magam se tudtam, mit szeretnék. Az ellenség épp úgy közelített, ahogy nekem nem tetszett, és úgy láttam, hogy bármit csinálok, csak nekem lesz rossz, ami be is igazolódott, mert a saját hajóimat talán túlzottan szét is szedtem és egyáltalán nem úgy álltam bele a lövöldözésbe, ahogy kellett volna. Onnantól, hogy az első lövések megvoltak – és Norra zavarba ejtően gyorsan elkárhozott –, már talán nem hibáztam nagyokat (egy rossz irányba való Wedge Tallon roll azért megmaradt az emlékezetemben), de a kockáztatásra való rákényszerülés és a piros kockáim meghibásodása miatt, valamint az ellenfelem ügyes játéka mellett igazából nem nyílt már komoly esélyem a párharc megfordítására. Az utolsó kör végkifejlete elég jól jellemezte az egész vergődésemet: Wedge végső elkeseredésében beboostolt R1-be, hogy a Bullseye arc-ját mértani pontossággal beillessze 2 (egymástól másfél centire lévő) B-wing közé, támadásból nem alkotott semmi maradandót, majd abból a két lövésből, amit kb. az egész meccsen kapott, egyből le is esett.

Eredmény: vereség (86-175)

 

     3. meccs: Ádám

lista_ra_1.PNG

A gépeket és pilótáikat egyenként szemügyre véve kifejezetten félelmetes társaságnak tűnik, azonban bíztam benne, hogy a gyenge védekezés és a játék nem éppen legkiválóbb tárcsái miatt inkább az ellenfél hátrányára fog válni, hogy minden hajón 5-6 fejlesztés csücsül, hiszen ennyi mindent kihasználni nem egyszerű – különösen, ha időben sikerül felrobbantanom őket.

09_6.jpg

Az ebédre elfogyasztott gyros tálnak meglett az összpontosításomra gyakorolt hatása, ugyanis egy Wedge – U-wing koordinációt túlkombináltam és előre Boost + 1 enyhe manőver helyett már a Boost-ot is a görbe sablonnal hajtottam végre. Ennek az lett a következménye, hogy amikor én még lőni sem akartam, az ászom cserélt két pajzsot a droid fejvadásszal – mondanom sem kell, hogy ez melyikünknek volt kellemetlenebb (az sem kizárt, hogy Wedge többet sérült, csak már megszépültek az emlékeim).

10_7.jpg

Bosszúból az U-wing utána két körön át blokkolta a Mist Hunter-t, akit Antilles Úr először elölről, aztán mögé fordulva hátulról szét is lövöldözött. A pálya közepén eközben a bombázóim lesebezték és beionizálták a nem feléjük, hanem valamiért az űr egy kietlen része felé forduló rodiai zsoldost, aki így a következő körben ráment egy űrszemétre, és ezáltal elesett a Rigged Cargo kivetésének lehetőségétől – ami nekem nagyon jól jött, akárcsak az, hogy a Kimogila is viszonylag gyorsan kikerült a képletből. Wedge azért nem bizonyult legyőzhetetlennek most sem, a kezdeti fájdalmai után szét is kapták alatta a vadászgépet, viszont a megmaradt három hajómnak Kavil legyűrése már nem tartott nagyon sokáig.

Eredmény: győzelem (200-53)                                       

 

Végeredmény

Miután a TOP4-et már kora reggel a zsebemben érezhettem, még sikerült egy kicsit feljebb is végeznem, két győzelemmel pontosan a második lettem a minden összecsapását megnyerő Jani mögött, akinek ezúton is gratulálok!

11_6.jpg

Legközelebb remélhetően nagyobb létszámú mezőnyben kell ringbe szállni az oklevelekért és éremkitűzőkért

 

Összefoglalás és tapasztalatok

A listámmal ezúttal is elégedett voltam, de a saját játékommal már nem teljesen, ugyanis a második meccsen életképes elképzelés nélkül mentem bele a küzdelembe, ami pont elég is volt hozzá, hogy utána hiába nem követtem el égbekiáltó hibát, nem tudtam a magam javára fordítani e történéseket. Az pedig egészen gyalázatos, hogy lenyomtam három meccset úgy, hogy Wedge Crack Shot-jának semmi hasznát nem vettem, mert a Bullseye arc-kal úgy kerülgettem az ellenséges hajókat, mintha direkt az lett volna a feladat (mégiscsak meg kellene tanulni játszani előbb-utóbb).

Köszönöm az ellenfeleknek a meccseket, gyakoroljatok és mindenkit bátorítok, hogy a következő alkalommal menjen a szolnoki versenyre!

X-Wing Furball játékformátum

2019. április 12. - K_Imi

A 2019-es Star Wars Celebration ápr. 11. és 15. között zajlik Chichago-ban. Erre az alkalomra a Fantasy Flight Games előrukkolt egy szórakoztató játékformátummal, aminek már az első kiadásban is volt egy többé-kevésbé hasonló elődje. A Furball lényege, hogy pörgős, izgalmas szórakozást kínáljon asztalonként nem kevesebb, mint 7 főnek. Mivel mindenki csak 1 db hajót irányít, rövid szabálymagyarázat után azok is aránylag könnyen be tudnak kapcsolódni, akik csak most ismerkednek a játékkal, a rutinos pilóták pedig tesztelhetik, hogy egy felettébb zűrzavaros csatában győzelemre tudnak-e kormányozni egyetlen vadászgépet.

01_borito.png

A formátumról szóló alábbi információk Ryan Farmer, a Mynock Squadron Podcast egyik házigazdájának rövid beszámolójából származnak.

A játék kezdetén frakciónként 1-1 db, előre meghatározott hajó + néhány (1-3) fejlesztéskártya kombinációból kap mindenki egyet (sorsolás vagy draft útján), amivel felveheti a pilótakesztyűt a többiek ellen. A lehetséges összeállítások a fent említett rendezvényen így festettek:

02_obi-wan.png

03_grievous.png

04_fenn.png

05_luke.png06_vader2.png

07_poe2.png

08_ol2.png

A játék legelején a birodalmi játékossal kezdve mindenki felhelyez 1-1 akadályt a hagyományos szabályok szerint (pályaszéltől R2-n, egymástól R1-en kívülre). A hajók felhelyezése az előzővel megegyező sorrendben történik, a pályaszéltől R1-en belül, a többi hajótól pedig R2-n kívül. A lövöldözésben nincsenek partnerek, mindenki mindenki ellen játszik (persze akin a többiek meglátják, hogy ereszt a hajtóműve és a pajzsai adta védelme oda, az számíthat rá, hogy gyorsan közös tulajdonú céltáblává válik). A csavar a dologban, hogy az Initiative értékeket figyelmen kívül hagyják, helyette van egy kezdő játékos jelölő (ezt elsőként a birodalmi játékos kapja meg), ami minden kör után egy játékossal tovább kerül, tehát a lépéssorrend folyamatosan változik (a kezdő játékostól indulva pedig mindig az óramutató járása szerint következnek a többiek). Ha valakinek sikerül lelőnie egy hajót, 1 pontot szerez, míg a felrobbant gép a playmat tetszőleges szélétől Range 1-en belül térhet vissza az ütközetbe. Fontos, hogy a „feltámadása” utáni első körben nem támadhat és őt sem lőhetik. Ez a „végtelenített” rendszer arra is alkalmas, hogy amennyiben az egyszerre játékban lévők számánál több az érdeklődő, akkor a lelőtt hajó új pilótát kaphat a sorban következő, leendő X-Wing-függő személyében.

A játék végét jelentheti egy bizonyos pontszám (pl. 5) első elérése vagy adott időkeret lejárta is. Utóbbi esetben az nyer, aki addigra a legtöbb pontot szerezte (döntetlen esetén valami kreatív módot kell keresni a végső győztes meghatározására).

Egy javasolt variáns szerint be lehet vezetni az assziszt pontokat is: minden játékos 1 pontot kap, ha egy hajót abban a körben megsebzett, amelyikben az leesett (ezt a lelövésért járó standard 1 pont mellé megkapja a végső sebet bevivő pilóta is, így lesz értékesebb az ő cselekedete). Ez nagyon jól hangzik, bár komolyabb odafigyelést is igényel, hogy mindenki észben tartsa, hogy alakultak a sebzések az adott körben.

A Mynock Squadron eredeti összefoglalója a szabályokról:

mynock_furball.jpg

Jó játékot!

Championship Arrabona 2019 III. beszámoló

2019. március 29. - K_Imi

A szerény eredményt, de jó szórakozást hozó legutóbbi szolnoki versenyt követő másfél hónapban sajnos egyáltalán nem játszottam, ezért már alig vártam, hogy - rendes felnőtt módjára - újra csillagos és bolygós terítőkön tologathassak kis műanyag űrhajókat. Mivel eléggé kiestem a gyakorlásból az elmúlt időszakban, elsősorban ismét a kikapcsolódás volt a cél, és hogy 1-2 meccset azért persze nyerni is tudjak. Összesen 16-an vágtunk bele a dologba, mindenki 4 mérkőzést vívott svájci rendszerben.

01_8.jpg

A seregösszeállítást ezúttal egy David Sutcliffe nevű brit úriember (a sajnálatomra jó ideje inaktívnak tűnő Stay on the Leader blog gazdája) egyik közvetített játékából loptam - ilyen ez a szégyentelen netlister életforma. A Hyperspace Trial versenyen, amin - majdnem teljesen - ugyanezt a listát használta, veretlenül ment végig a 6 fordulós svájci részen. Az ő összeállításához képest az U-wing pilótáját megváltoztatva (a szélsőséges partizánok ezúttal a Jedha árnyékos oldalán maradtak) végül ez volt a pontos listám:

lista_sajat_6.PNG

Wedge Antilles képessége, hogy amikor támad, a védekező csak eggyel kevesebb zöld kockával dobhat. A dobások befolyásolásának (pl. a kockaszám változtatása, újradobás, eredmény hozzáadása/eltörlése, stb.) nagy értéke van a játékban, így sokat segít, ha egy pilóta minden egyes támadásakor elvehet egy kockányi kitérési esélyt a célponttól. Wedge ráadásul nem a mozgékonyság értékét csökkenti, hanem ténylegesen kockát vesz el, tehát a 0 kockával védekező hajók range 3-ban sem dobhatnak a range bónusz miatt zöld kockával. A lázadás legjobb pilótája által kormányzott T-65 X-wing egyetlen felszerelése a Servomotor S-foils, ami aktiváció előtt állítható, zárt állapotban pedig a támadóérték 1-gyel való csökkentéséért cserébe Boost (vagy Focus-ból linkelhető piros Boost) akcióval egészíti ki a lehetőségeket.

02_wedge.PNG

Norra (a második Halálcsillag elleni támadás egyik túlélője, valamint Az ébredő Erőből ismerős Temmin Wexley édesanyja) képessége, hogy amennyiben védekezéskor range 0-1-ben van tőle ellenséges hajó, akkor egy evade eredményt hozzáadhat a zöld kockáihoz. Ez a direktben hozzáadott eredmény nagyon hasznos tud lenni, különösen egy 1-es mozgékonyságú BTL-A4 bombázón. Fejlesztése egy Ion Cannon Turret, amivel range 1-2-ben lehet lőni 3 kockával. A torony jellegzetessége, hogy az átpréselt találatok közül az első egy sima Hit-et okoz, míg az összes többi Ion tokeneket pakol a védekezőre. A Veteran Turret Gunner kiválóan passzol hozzá, ugyanis ez a lap lehetővé teszi, hogy egy elsődleges lövés után az Y-wing tornyával durranthasson még egyet a pilóta. Ez a hajó hordoz továbbá egy kéttöltéses Seismic Charges fejlesztést, amivel bombát lehet lehelyezni, azzal pedig az aktivációs fázis végén fel lehet robbantani egy R0-1-ben lévő akadályt, amitől mérve R0-1-ben minden hajó elszenved egy Hit-et.

03_y-wing.jpg

A másik Y-wing pilótája az Arany Osztag vezére, „Dutch” Vander, akinek az a képessége, hogy miután akcióból lock-ol valamit, R1-3-ban kioszthat egy másik lock-ot is egy baráti hajónak ugyanarra a dologra (legtöbbször persze hajóra). Fejlesztésként szintén egy ionágyút és egy vuki másodpilótát kapott, bombát azonban ez a gép nem visz.

04_dutch.PNG

A Kék Osztag felderítője által vezetett UT-60D U-wing hajóspecifikus fejlesztése a Pivot Wing konfiguráció, ami aktiváció előtt kapcsolható át, és zárt állásban a védekező érték 1-gyel való csökkentése ellenében megállás után 90° vagy 180°-os fordulót tud végrehajtani vele a hajó. Az ennél is izgalmasabb trükköt Leia Organa, az Alderaan hercegnője tudja, aki – amennyiben nem felejtjük el a körök végén szépen visszaforgatni a Charge tokeneket – leghamarabb 3 körönként az aktivációs fázis elején úgy dönthet, hogy abban a körben minden hajónk fehérként kezelheti a felfedett piros manővereket. Ezzel meg lehet fordítani a teljes listát úgy, hogy a tagjai tudjanak akciózni, vagy stresszes mozgás után még egy piros manővert is enged fehéren végrehajtani (a két körön át akció nélküli arcon pörgés persze nem a kártya fő felhasználási területe, de elméletben adódhat olyan helyzet, amikor ezt is be lehet próbálni).

05_leia.PNG

A lista mellé mindenképp aszteroidákat terveztem hozni, mert én nem akarok stresszelődni, az ellenfelemet pedig nem szeretném, hogy lőjön, ha esetleg sikerül ráionizálni egy akadályra vagy magától ráparkol. A méretekkel kissé gondban voltam, mert az ion miatt jobb a nagy kő, azonban a forgolódáshoz kell a hely, ezért azt az átmeneti megoldást választottam, hogy betettem egy nagy és két közepes aszteroidát, aztán hadd szóljon.

06_akadalyok.png

 

  1. meccs: Ádám

A játszótársam listája:

lista_ba_1.PNG

Az enyémhez hasonlóan Leia hercegnőt mozgósító lista, amiben számomra Arvel és Gavin is újdonság volt, egyikük ellen sem játszottam még.

07_7.jpg

Az elején némileg tanácstalan voltam a stratégiát illetően, nálam szorosabban együtt jöttek a rossz útra tért lázadók, így nem szerettem volna szembe beállni velük, hiszen az egy zöld kockás Y-wing össztűz alatt nem tart sokáig (ez a másik két hajómra is áll). Az első néhány lövéskörben úgy alakult a helyzet, hogy az E-wing adta magát célpontnak, de szinte alig tudtam vele valamit kezdeni, mert nagyon erősen védekezett (sokszor módosító nélkül, de azért rendszeresen 4 kockán lehet 2 kitéréseket dobálni). Mikor beláttam, hogy ez így nem lesz jó, elkezdtem lőni Kyle-t és a birodalmi raktározó droidot, közben a bajusz aszteroida felrobbantásával kiosztottam 3 sebet, de hajó csak nem akart leesni egészen a végső pillanatig. Eddigre az A-wing kivételével mindenkinek csak 1 vagy 2 élete maradt, a meccs záró pillanataira pedig sikerült úgy szétosztanom a lövéseimet, hogy mindhárom alig élő hajó felrobbant az utolsó körben, miközben nálam csak két fél gép olvadt el.

Eredmény: győzelem (164-50)

 

  1. meccs: Ádám

A játszótársam listája:

lista_ka.PNG

Az újdonság jegyében zajlott tovább a verseny, mivel a második kiadásban Ghost ellen sem játszottam még. A B-wing ellenben ismerős volt Szolnokról, az ottani vereségre emlékezve Ten Numb volt a Number One célpontom - gondoltam ezt felrakáskor.

08_6.jpg

A bombázókkal a pálya közepén tátongó akadálymentes űr felé araszoltam szép komótosan, aztán mire úgy hozta a játék, Zeb olyan központi helyre mozgott, hogy nagyon kézen fekvőnek tűnt inkább őt megsorozni, aminek eredményeként a lasat igen gyorsan odaveszett. A B-wing nem túl acélos védekezését kihasználva azért a sullustit be tudtam ionizálni és lelőttem másodikként. Mindeközben persze a túloldal sem volt tétlen, Wedge számára Hera lövegeinek átütőereje túl sok volt, így az X-wing is porrá lett, a VCX-100-as elpusztítása tehát a másik 3 hajóra maradt. Ezt a vége előtti pillanatokban kicsit akadozva ugyan, de tudták is abszolválni, így épp az idő lejártakor a Ghost is felrobbant.

Eredmény: győzelem (200-77)

 

  1. meccs: Ricsi

A játszótársam listája:

lista_sr_1.PNG

Ismét lázadók, ismét Leia, de az eddigieknél több hajó. Az egyetlen, ami kedvezett, hogy 1-es és 2-es Initiative értékkel rendelkeztek az ellenséges pilóták, tehát ügyesen játszva kivégezhettem valakit úgy, hogy ne tudjon visszalőni. Itt örültem először igazán annak, hogy az U-wing pilóták közül nem Saw Gerrera haverját hoztam, hanem egy tisztességes felderítőt.

09_5.jpg

A támadók közül hárman oldalról, ketten szemből közelítettek, az U-wing kicsit érdekesen került egy űrszeméthalom körül, amin keresztül az első ismerkedő pofonokat gyorsan ki is cseréltük. Amivel sikerült hamar előnyös helyzetbe kerülnöm, az volt, hogy a B-wing gyenge védekező dobásokkal belehalt az össztüzembe, mielőtt egyet is lőhetett volna. Innen már betoltam a két Y-wing-et a heringkonzerv közepébe és lépkedtünk és lőttünk, a vuki lövészeimnek és Wedge-nek hála hiába volt kevesebb hajóm az elején, tűzerőben felül tudtam múlni a narancs-fekete alakulatot, amelyből kivettem még egy Z-95-öst és a végére az U-wing is elpusztult. Az X-wing manőverezése során többször is kísértésbe estem, de végül a legrizikósabb dolgokat elkerültem, úgy állt a meccs, hogy megengedhettem vele a néha futok, aztán majd ha jobb pozíciót tudok fogni és nem maradok védő Focus nélkül, akkor lövök jellegű játékot.

Eredmény: győzelem (113-27)

 

  1. meccs: Gábor

A játszótársam listája:

lista_rg_1.PNG

A nap első nem lázadó ellenfele, ami már felüdülésnek is számíthatott volna, de ha belegondolok, hogy a kezdeményről való döntés jogát csak kockadobással nyertem meg, akkor igazából egy hajszálon múlt, hogy nem állított szinte megoldhatatlan feladat elé a Birodalom.

10_6.jpg

Sokat számított, hogy a repozícionálást megnehezítette az elnyomók számára az, hogy páronként az én hajóim előtt léptek. Mire a komolyabb, range 3-nál közelebbi lövésekre sor került, Maarek elárulta magát, ezért a két Y-wing kifordult oldalra, hogy fogadja a TIE Advanced pilótáját, míg a többiek elérkezettnek látták az időt, hogy bekanyarodjanak az igazi buli felé a pálya közepére.

11_5.jpg

A számomra kedvező kockajárással kísért két dupla lövés a fókuszálás helyett lock-ot kérő hajót le is terítette, amivel igen gyorsan létszámfölénybe kerültek a lázadók. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a kényszerpályán mozgó Gunboat egyetlen torpedót sem tudott ellőni, valamint Vader is több körön át támadás nélkül maradt az első rárepülését követően, érhetővé válik, hogy miként élhette túl az összecsapást az összes gépem. A Birodalmi Akadémia pilótáját még - Maarek-nél meglepően nagyobb erőfeszítések árán - sikerült leküzdenem, Vynder pedig a következő lehetett volna, de arra már nem maradt idő, hogy benne is komoly kárt tegyek.

A teljes játék az It’s a trap blog gazdájának jóvoltából az alábbi videón tekinthető meg (közben valaki az én hangomon párszor kimondja az „sz” betűs szót - na nem azt, hanem a másikat -, ettől természetesen azonnal elhatárolom magam :D ):

Eredmény: győzelem (77-25)

 

Végeredmény

A négy győztes meccsnek köszönhetően galádul eloroztam az első helyet a dobogó 2. és 3. helyét elfoglaló 4296th Arrabona X-wing Team tagok elől.

12_3.jpg

Az első megnyert győri versenyem oklevele

 

Összefoglalás és tapasztalatok

A saját listám elég jól bevált, érzésem szerint sikerült arra használnom minden hajót, amire való. A második meccs kivételével Wedge manőverezésével nem vállaltam a kelleténél több kockázatot, amikor úgy alakult, inkább lőttem vele módosító nélkül - akár kevesebb kockával -, ha ezzel el tudtam érni, hogy őt kevesebben vagy egyáltalán ne lőjék. Leia szintén igen hatékonynak bizonyult, ugyanakkor azt be kell látnom, hogy azokon a meccseken, amiken igazán számított, csak kockadobással nyertem meg a kezdeményről való döntés jogát, ami aligha fog még egyszer megtörténni, tehát valamit a lista pontértékével kezdeni kell (a Seismic Charges tűnik annak a pontnak, ahol meg tudnám bontani, az olcsóbb alternatívákon még dolgoznak a lázadó mérnökök).

Köszönöm az ellenfeleknek a meccseket, a házigazdáknak pedig a szervezést!

A közepes talpakról III. – 4 K-wing megnyitás

2019. március 18. - K_Imi

A jelen cikk előzményeiben áttekintettem a közepes talpakra vonatkozó szabályokat és a manőverezésük jellegzetességeit, valamint a formációs repülés témakörét, itt pedig egy külön felkérésnek fogok eleget tenni, ami a második rész kapcsán merült fel.

challenge.PNG

Ismeretes ugyebár, hogy ha egy férfit valamire megkérnek, akkor onnantól kezdve felesleges havonta emlékeztetni a dologra, én pedig ebben az esetben 4 röpke hónapot is elszöszmötölhettem a kihívás teljesítésével. Most végre eljutottam addig, hogy közreadjam a saját megoldásomat egy 2X2-es formáció gyors kialakítására, méghozzá rögtön két változatban.

accepted.jpg

Megnyitás a pálya közepén

Ha a playmat belső részéhez közel van elég helyünk előrenyomulni a négyhajós kötelékkel, akkor az alábbi, egyszerű módon könnyen meg lehet indítani a rajt. Felpakoláskor fél kis talp eltolással és a pálya belseje felé fordítva az a két hajó kerül középre, amelyek majd elöl fognak haladni. Melléjük a két oldalra mehet a két majdani hátsó gép 0,5 KiT + egy távolságmérő szélességnyi kihagyással, a belső hajók fel fordítva.

01.PNG

Az alakzatba hozás kifejezetten egyszerű, elsőként a két belső hajó lép 3 egyenes előrét.

02.PNG

Második lépésként a két külső K-wing 2-es derékszögekkel befordulhat mögéjük.

03.PNG

Az ezt követően egymáshoz képest elfoglalt pozíció az alábbi képen látható:

04.PNG

Az pedig, hogy mindezzel hova is kerül az alakzat, a következő ábrán szerepel:

05.PNG

 

Megnyitás a pálya szélén

Ha a helyzet inkább azt indokolja, hogy kipakoljuk a formációnkat a pálya szélére, esetleg egy Range 2-2-re kitett akadály mögé, az szintén megoldható a következő módon. Felrakáskor a Range 1 zóna határvonalára egymás mellé, 0,5 KiT távolságra helyezünk két hajót (érdemes a lenti kép szerint a WSP 1-gyel kezdeni, majd a többit ehhez igazítani). A másik kettőt tőlük befelé és oldalra fordítva egy távolságmérő, illetve 0,5 KiT szélességével eltolva, közvetlenül a playmat szélére kell elhelyezni.

06.PNG

Az alakzat kialakításához a két első hajó 1-1 egyenes előrét lép, majd mindkettőnél kihasználjuk a SLAM akció adta lehetőséget arra, hogy a manővereket megismételve picit előrébb kerüljenek, mint ha simán csak 3 előrét léptek volna.

07_2.png

Ennek egyből ki is derül, hogy mi a jelentősége, ugyanis így a harmadikként lépő hajó 1 enyhe + 1 enyhe SLAM manőverekkel szépen beáll a társa mögé. Ha a WSP 1 és 2 csak 3 előrét ment volna, akkor veszélyesen közel kerülnének hozzájuk a mögöttük haladók, vagy akár le is ütköznék őket. Az első körnél ez még önmagában valószínűleg kevésbé komoly probléma, de a következő körökre nagyon megnehezítené a bombázók alakzatban tartását.

08_2.png

Az utolsóként következő gép esetében nincs más dolgunk, mint lemásolni a WSP 3 mozgását.

09_2.png

Ezúttal is látható az alakzatba állást követően elfoglalt pozíció:

10.PNG

Akárcsak az, hogy a fenti lépések és akciók végrehajtásával hova kerül a formáció a pályán:

11.PNG

Az illusztrációk a Vassal Star Wars X-Wing Miniatures Game 8.3.0 moduljával (fejlesztő: Mu0n) készültek. A formációkhoz jó gyakorlást és sok sikert a 4 K-wing reptetéséhez!

Hibás alkatrészek cseréje – an Asmodee story

2019. február 28. - K_Imi

Ha az ember elég sok X-Wing terméket vásárol, előbb-utóbb sajnos belefuthat olyan csomagba, amelyből vagy valamilyen alkatrész teljesen hiányzik, vagy gyárilag hibás darabot tartalmaz. A közelmúltban én is kifogtam egyet az utóbbi fajtából, és úgy gondoltam, hogy ennek a példáján keresztül készítek egy kis leírást azok számára, akik hasonló cipőbe lépnek, de nem tudják, merre mozduljanak, illetve az angollal kevésbé boldogulók dolgát is szerettem volna egy picit megkönnyíteni.

Történt egyszer egy hűvös, ködös téli napon, hogy nagy örömmel hazavittem a frissen beszerzett Mining Guild TIE hajómat, a dobozból kiszuperálva pedig az alábbi szörnyűséget tudtam összeszerelni:

01_7.jpg

Kisebb problémákon nem szoktam fennakadni, az pl. többször is megesett, hogy a hajó aljára rögzített átlátszó műanyag pöcök el volt fordulva, de ezekhez mindig találtam olyan peg-et, ami lazább volt és azzal máris egyenesbe lehet fordítani a makettet. Ebben az esetben viszont maga a hajó volt teljesen torz, minden össze-vissza állt rajta, ezért szerettem volna kérni egy cseredarabot.

Szerencsére az FFG játékokhoz (és még egy sor gyártó termékeihez) elég jó támogatást biztosít az Asmodee North America nevű cég. A hibák bejelentésére és pótlások/cserék igénylésére egy külön weboldalt is létrehoztak (https://parts.asmodeena.com/partsrequests/), ezt felkeresve lehet új igénylést indítani.

02f.png

Belépve az 1. pontban kell megadni az alábbi elérhetőségeinket.

03f.png

Itt azt a címet kell megadni, ahová a csomagot szeretnénk kapni, ha jóváhagyják és teljesítik az igénylésünket, mert nem fogják még egyszer megkérdezni, hogy hova küldjék a cuccot, hanem automatikusan az itt megadott helyre fogják címezni. Ez korábban a UPS csomagküldő szolgálattal való kézbesítést jelentette, amiből nekem és másoknak is voltak kisebb bonyodalmai, viszont örömteli változás, hogy most Magyarországon belül átvette a dobozt a Magyar Posta, ami lehetővé tette, hogy bár nem voltam otthon a kézbesítési kísérletkor, utána át tudtam venni a legközelebbi Postán. Azt persze nem tudom, hogy ez egyszeri eset volt, vagy innentől ez lesz az eljárás, de ezúttal kifejezetten jól jött ki a dolog.

A 2. pontban kell kikeresni magát a dolgot, amivel problémánk van. Először magát az alapdobozt vagy a kiegészítőt kell kiválasztani.

04f.png

Ezen belül pedig konkrétan azt az alkatrészt, ami helyett másikat szeretnénk kérni.

05f.png

Ha ez is sikerült, akkor egy rövid, 200 karakterből álló szöveges leírást kell megadni, ami pontosan azonosíthatóvá teszi az adott komponenst, valamint amiben szerepel, hogy mi a probléma (érdemes a következő pontban képet feltölteni és ebben a szövegben arra hivatkozni). Ha több alkatrésszel is gond van, akkor az Add another gombbal lehet továbbiakat megadni.

06f.png

A 3. pontban van lehetőség fényképet feltölteni. Ha egy meglévő fotót már korábban feltöltött az ember pl. Facebook-ra, akkor érdemes egy újat készíteni, mert esetleg – ebben az esetben persze ártatlanul – felmerülhet a gyanúja, hogy csak egy más által készített képet szedtünk le és azzal próbálunk ingyen alkatrészekhez jutni.

07f.png

Miután ezzel is megvagyunk, akkor már csak a lap legalján lévő Submit gombbal be kell küldeni a kérést. Ha mindent jól csináltunk és a Szenátus kedvezően bírálja el a beadványunkat, akkor már csak a csomagra kell várni – amit természetesen térítésmentesen fogunk megkapni. Arra számítani kell, hogy 3-4 hét is eltelhet a benyújtástól a cseredarab megérkezéséig, ezért érdemes türelemmel várni (időközben néhány e-mailt azért küldenek a postázásról és hasonlókról).

Szolnok 2019 I. beszámoló

2019. február 18. - K_Imi

Az év első Szolnokon rendezett versenyén 12 játékos szállt pilótafülkébe, hogy 4 fordulóban, svájci rendszerben megmérettessen.

01.JPG

Mivel a TIE Bomber pilóták és a másodlagos fegyverek pontértéke is megnőtt a januári változtatások után, valamint bele is untam az elmúlt jó néhány versenyen használt összeállításomba, ideje volt új osztag után nézni – sokkal kevésbé eredményközpontú, helyette inkább szórakozásra irányuló megközelítéssel. Az Ellenállás frakciójára esett a választásom, az általuk kínált lehetőségek közül pedig az alábbi listát barkácsoltam össze:

lista_sajat_5.PNG

A közös pont a Heroic fejlesztés volt, amivel bármelyik pilótámmal újradobhattam az összes kockát akár támadás, akár védekezés során, ha legalább kettőt elgurítottam, de az összessel üres eredményt sikerült dobni elsőre.

Poe képessége, hogy egy akció végrehajtása után végrehajthat még egy akciót (azt azonban pirosként kell kezelnie). Ehhez jól illik az R4 Astromech, akivel a T-70 X-wing 2-es éles fordulói is bekékülnek, így a stresszt könnyebb ledolgozni, hogy a következő körben újrakezdődhessen az akcióhalmozás. A védekezést segítendő felkerült egy Stealth Device, ami eggyel növeli a mozgékonyságot az első bekapott találatig, továbbá egy Ferrosphere Paint, ami akkor kapcsol be, ha olyan hajó kér lock-ot Poe-ra, akinek nincs benne a Bullseye arc-jában, egész pontosan egy stresszt oszt ki ekkor. A Proton Rockets fókuszált állapot megléte esetén (vagyis ha van Focus token a hajón), Bullseye arc-ban, range 1-2-re lőhető ki meccsenként egyszer, méghozzá 5 kockával. Az Integrated S-foils megfelelő állásban Barrel Roll akcióval bővíti a lehetőségeket.

02.jpeg

Ello szintén egy T-70 X-wing botkormányát kaparintotta meg, a képessége szerint pedig a 3-as sebességű Tallon Roll manővert fehérként kezelheti mindaddig, amíg legfeljebb két stressz jelzőt birtokol. Fejlesztésként a Heroic és az Integrated S-foils mellett a vadászra került még egy Afterburners, amivel meccsenként kétszer, 3-as vagy gyorsabb manőver végrehajtása után bevillantható egy Boost akció (akár stresszes állapotban is), illetve egy Jamming Beam. Utóbbi esetében nem vártam intenzív használatot, de alacsonyabb Inititiative értéken eldurrantható, lock vagy Focus meglét igénylő másodlagos fegyvert hordozó, esetleg a Fire Control System működésére építő ellenséggel szemben akár meg is érheti, ha potenciális sebzés helyett Jam tokenek kiosztására irányul Asty támadása.

03_4.jpg

L’ulo különlegessége, hogy amennyiben stresszes, +1 támadó és -1 védekező kockával kell dobnia, az RZ-2 A-wing pedig lehetővé teszi számára, hogy egy standard akció után végrehajtson egy piros Boost-ot vagy átfordítsa az elsődleges fegyverét elölről hátulra (vagy vissza). Egy Crack Shot fejlesztést kapott még ahhoz, hogy a Bullseye arc-jában leadott elsődleges lövése során a védekező egyik Evade eredményét – játékonként egyszer – semlegesítse.

04_7.jpg

A lista mindössze 193 pontból készült, hogy nagyobb esélyem legyen átadni a kezdeményt abban az esetben, ha az ellenfélnél szintén 5-ös vagy 6-os Initiative értékű pilóták kerülnek az asztalra. A régi, ászokat használó időszakaimból maradt berögződésnek hála a legnagyobb aszteroidákat vittem, de elnézve a Trick Shot népszerűségét, manapság ez lehet, hogy már nem a legjobb döntés.

 

  1. meccs: Attila

A játszótársam listája:

lista_ta_1.PNG

Elég könnyen átlátható, de annál keményebb diónak tűnő lista. Sok élete van, a 3 közepes talpú hajó nagy területet lefed tűzívekkel, Drea pedig jól segíti őket a – tűzívben Range 1-2-ig duplázódó – támadásaik módosításával.

05_7.jpg

A közepes talpú hajók alakzatban való mozgatásáról szóló irományom intenzív emlegetése mellett a 3 Lok Revenant a pálya közepén tátongó, akadálymentes területen közelített (ennek a szabadon hagyása hibának bizonyult a részemről). Ello balra ment, a két másik hajóm pedig felszaladt a jobb szélen, hogy aztán onnan visszafordulva eredjenek majd a söpredék nyomába. Ello túlélte a kezdetben számára nagyon rosszul kinéző korai lövéskört, utána pedig én is beszálltam a lézershow-ba, aminek a végén Asty mégis elpusztult, valamint az A-wing fele is elolvadt, de közben meglepetésemre sikerült annyi pontot szereznem, hogy a 75 perc lejártával nálam legyen az előny. Ebbéli törekvésemhez nagyban hozzájárult, hogy Attila poénból minden aszteroidára rá akart állni egyszer (6-ból 5 meg is lett), így valamivel kevesebb lövés érte a hajóimat, mint amennyi lehetséges lett volna.

Eredmény: győzelem (101-83)

 

  1. meccs: Jani

A játszótársam listája:

lista_nj.PNG

Az Y-wing kivételével még nem játszottam ezek ellen a hajók ellen az új kiadásban, de a kártyákat elolvasva egy jól összerakott, stresszesen trükközgető listával találtam magam szemben.

06_5.jpg

Ennek ellenére az első néhány lövéskör úgy tűnt, hogy inkább nekem kedvezett, mert bár Ello komoly sérüléseket szenvedett, aztán le is esett, én szintén komoly fájdalmakat okoztam Dutch-nak, AP-5 kompját pedig sikerült elég gyorsan megsemmisíteni. Ami a meccs számomra kedvezőtlen kimeneteléhez vezetett, hogy az Y-wing gyepálását nem tudtam befejezni, Poe pedig túl vakmerően ugrott bele a verekedésbe a találkozó utolsó harmadában. Ez részben szándékos volt, mert úgy kalkuláltam, hogy pontban rosszabbul állok Ello elvesztésével, de azért mindenképp lehetett volna óvatosabban és mégis hatékonyan intézni a dolgot. Mivel viszont négy laza, baráti játékért mentem aznap, nem tört le a könnyelműségből és némi ügyetlenségből elúszott meccs, ez is jó játék volt, röpködtek a lézernyalábok és a sebzéskártyák minden irányban, nem lehetett okom panaszra.

Eredmény: vereség (?-?)

 

  1. meccs: András

A játszótársam listája:

lista_sza.PNG

Boba hiába volt már pontszámában erősen elhízva, mégis ereje teljében került asztalra, két kellemetlen kísérővel, akik közül a Kavil által fuvarozott BT-1 különösen fenyegető a magukat előszeretettel stresszelő pilótáim számára.

07_6.jpg

A mandalori klón nagyon agresszíven közelített, ezzel az elején két körön keresztül halomra blokkolva a hajóimat (azt mondjuk nem bántam, hogy ennek köszönhetően nem kaptam 4 kockás, agyonmódosított lövéseket). Az A-wing kezelőszerveivel ügyetlenkedő duros és a Bányász Céh munkatársa egyaránt igen gyorsan lepottyant, majd Kavil gépe is felrobbant, nekem pedig volt egy nagyon és egy kevésbé megtépázott vadászom Bobával szemben. A történethez tartozik, hogy Poe csak kifejezetten nekem húzó kockadobások miatt volt egyáltalán életben eddigre. Mivel még 30 perc volt hátra, nem tűnt reálisnak végig menekülni – és nem is volt cél –, de Poe elrejtésével próbálkoztam egy darabig azzal a megfontolással, hogy hátha olyan pozícióba tudok kerülni, ami számomra előnyösebb. Fogócskáztunk egy darabig, de ennek a határozatlanságom vetett inkább véget. Ahelyett, hogy Poe-val szembefordulva egy kamikaze-akcióval összehoztam volna egy utolsó, teljesen módosított rakétalövést, belementem a másik hajómba, ami az Ellenállás legnagyobb ászának életébe került. Innen már Ello tehetetlen volt, mert kénytelen volt önfeláldozó módon kétségbeesett kísérletet tenni, hogy egymaga legyűrje a fejvadászt, ami nem jött össze (fél életre azért sikerült levinni, de tovább nem jutott a projekt).

Eredmény: vereség (142-200)                                        

                                       

  1. meccs: Ádám

A játszótársam listája:

lista_ra.PNG

Nem egy mainstream lista, aminek az az előnye helyből megvolt velem szemben, hogy 4-ből 2,5 pilóta képességéről fogalmam sem volt, valamint arra sem volt ötletem, hogy mit akarok kezdeni a nap harmadik, söprédekhez húzó ellenfelével. Torkil ezen felül már korábban is okozott számomra megoldhatatlan feladványt, így az ellene való játékot illetően különösen tanácstalan voltam.

08_5.jpg

Utólag visszagondolva nagyon rossz ötlet volt a pálya bal szélére befurakodni és belemenni ott egy iszapbirkózásba. Ezt tetézendő, az ellenfelem pedig jól kitalálta, hogy Poe a szélen nagy sebességgel való végigrohanásban, onnan pedig visszatörésben gondolkodik, aminek következtében szépen ráfordult a középen érkező három hajó. Sok további részlet nem maradt meg, a rossz bácsik egyszerűen leturmixolták a jó bácsikat úgy, hogy közben csak a bajkeverő Torkil Mux veszett oda (az ő pusztulása azért szívmelengető érzés volt).

Eredmény: vereség (43?-200)

 

Végeredmény

A 10. helyen értem célba, míg a versenyt Rafy zárta az élen 4 győzelemmel, amihez gratulálok! A részletes végeredmény ebben a cikkben található.

 

Összefoglalás és tapasztalatok

Jó volt újra Szolnokon X-Wing-ezni, valamint az is örömteli, hogy a régen is használt termet szépen felújították (ha pedig még egy kis türelmet mutatnak a birtokosai, akkor a díszítés a következő szilveszteri bulira is jó lesz).

Felüdülés volt magasabb Initiative értékű, mozgékony hajókat tologatni, külön-külön minden gép felszereltségével és használhatóságával is többé-kevésbé meg voltam elégedve (az újradobások lehetőségének szegényes készlete azért mindenhol elég fájó pont). Ezzel együtt a listám osztagként való működtetésére a legkevésbé sem sikerült ráéreznem, így valószínűleg további keresgélés és csapongás lesz a dologból – ami egyáltalán nem tűnik most kelletlen kilátásnak.

A meccsek során a nagyobb részben előforduló vereségek ellenére is jól éreztem magam, köszönöm a szervezést és az ellenfeleknek a játékot!

Szolnok 2019-es versenysorozat: 1. forduló eredmény és listák

2019. február 13. - K_Imi

A WarpStorm Klub által szervezett 2019-es bajnokság első játéknapja febr. 10-én zajlott le, mégpedig 12 indulóval. A formátum Extended volt, a játékosok 4 fordulót játszottak svájci rendszerben.

01_1.png

A forduló végeredménye és listái:

Helyezés

Név

Győzelem

MoV

SoS

Lista

1

Rafay J.

4

1054

0.44

Link

2

Négyesi J.

3

1161

0.63

Link

3

Szabó A.

3

1063

0.38

Link

4

Takács I.

3

923

0.56

Link

5

Timkó A.

2

933

0.44

Link

6

Szentandrássy D.

2

916

0.44

Link

7

Csirke J.

2

801

0.56

Link

8

Ruttkay Á.

2

626

0.38

Link

9

Négyesiné Hortobágyi R.

1

621

0.63

Link

10

Kovács I.

1

573

0.63

Link

11

Budai B.

1

561

0.44

Link

12

Tóth G.

0

368

0.5

Link

 

A frakciók megoszlása az alábbi volt:

frakciok_2.png

 

A részvételt mindenkinek köszönjük és gratulálunk az elért eredményekhez! Találkozunk a második játéknapon, áprilisban!

Az éves tabella az összesített állásról szóló cikkben található.

Szolnok 2019-es versenysorozat: összesített eredmények

2019. február 13. - K_Imi

wsk.jpg

A WarpStorm Klub által szervezett 2019-es bajnokságban minden forduló első 10 helyezettje pontokat kap az alábbi táblázat szerint:

pontozas.PNG

Az év végi összesítésbe minden forduló beleszámít, pontegyenlőség esetén pedig az összesen megnyert mérkőzések száma, majd a MoV határozza meg a sorrendet. Az összesített tabella állása 2 forduló után a következő:

allas_02.png

A frakciók megoszlását az egyes fordulókban a lenti diagram mutatja:

frakciok2.png

A Drenus’ Art jóvoltából felajánlott alt-art pilótakártyák közül az alábbiak várnak még gazdára a fordulók győztesei személyében:

drenusart_lapok_02.png